EU-bíróság: nem vizsgálható pszichológiai teszttel a menedékkérők szexuális irányultsága

0

Nem vizsgálható pszichológiai tesztekkel a menedékkérők szexuális irányultsága, ez ugyanis aránytalan beavatkozást jelentene az érintettek magánéletébe – mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság.

Az ügy előzménye, hogy egy nigériai állampolgár menedékkérelmet nyújtott be Magyarországon arra hivatkozva, hogy hazájában homoszexualitása miatt üldözik. Az ügyben pszichológus szakértőt rendeltek ki, aki azonban nem igazolta, hogy a férfi homoszexuális lenne, így a beadványt elutasították. A határozat felülvizsgálatát végző magyar bíróságnak kételyei merültek fel, hogy egyáltalán vizsgálható-e ilyen módon a kérelmező szexuális orientációja, ezért az Európai Bírósághoz fordult.
Csütörtöki ítéletében a luxembourgi székhelyű bírói testület mindenekelőtt emlékeztetett rá, hogy a nemzeti hatóságok szükség esetén kikérhetik szakemberek – például pszichológusok – tanácsát, de közben nem sérülhetnek az EU alapjogi chartájában meghatározott alapvető jogok.
A törvényszék kimondta: a szexuális irányultság meghatározására szolgáló pszichológiai tesztekkel beavatkoznak a magánélet tiszteletben tartásához való jogba, hatása pedig aránytalan a céllal, a beavatkozás ráadásul különösen súlyos, mivel a kérelmező „legintimebb életszférainak feltérképezését célozza”.
Megállapították továbbá, a pszichológusi szakvélemény nem nélkülözhetetlen, megbízhatósága viszont a legjobb esetben is csak korlátozott. A nemzeti hatóságok pedig ehelyett támaszkodhatnak az érintett nyilatkozatainak „logikailag összefüggő voltára és hihetőségére”.
Nils Wahl uniós főtanácsnok tavaly októberben úgy vélekedett, az érintettek hozzájárulása esetén, meghatározott feltételek mellett vizsgálható pszichológiai tesztekkel a menedékkérők szexuális irányultsága, és sokan arra számítottak, hogy a bíróság megerősíti majd ezt az állásfoglalást.
A most is alkalmazott, előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagországok bíróságai a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az EU bírósága elé. Utóbbi azonban nem dönti el a jogvitát, az a tagállami bíróság feladata, hogy az ügyet a luxembourgi ítélet alapján elbírálja. A határozat mindazonáltal a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más tagállami bíróságokat is köti.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …