Elérkezett az év utolsó hónapja, ilyenkor kérdezzük meg a gyerekektől, jó gyerekek voltatok-e ebben az esztendőben?

Akik már nem gyermekéveiket tapossák, bizonyára szívesen gondolnak vissza azokra az időkre, amikor december 5-én szépen kitisztított cipőjüket, csizmájukat kitették az ablakba, és várták a reggelt. Mit hozott a Mikulás? Ajándékot, édességet, virgácsot?

Sokféleképpen ünneplik Mikulás napját. Sok helyen ismert a mikulásjárás, amikor a Mikulás az ünnep előtti estén kíséretével betért olyan házakba, lakásokba, ahol gyerekek voltak. Kérdezgette, imádkoztatok-e gyerekek, és válaszaik alapján ajándékkal jutalmazta, vagy krampuszokkal megfenyegette őket. Más helyeken a Mikulást ördögök kísérik, virgácsot osztanak a rossz gyerekeknek.

Azt kívánjuk minden gyermeknek, hogy ebben az évben is teljen meg cipőjük, csizmájuk sok-sok ajándékkal, és legyenek boldogok! A 8400.info.hu Mikulásának puttonyából Kozma László: A Mikulás mosolya című versének a következő néhány sora pottyant ki:

Cipődet ablakba tedd ki,
Kincseit szívedbe rejti,
Ahogy tette sokszor, régen.
Megjön sűrű hóesésben.

Arcát senki meg ne lássa
Rejt fehér nagy szakálla.
Találkozhatsz vele bárhol
Megismered mosolyáról.

Kitől jót és szépet várhatsz
Bizony Ő: A Mikulás az.
Csengettyűje szól a szánnak
Itt volt, de már messze vágtat.

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…