Gondolatmorzsa Várni valamire Közzétett 2017-04-06 0 Az életben már sokszor vártam valamire. Valamire, amihez kötöttem saját tetteimet. Gyakran mondogattam, hogy majd belevágok a tervembe, megvalósítom az elképzelésemet, ha majd ez vagy az teljesült, ha elértem valami konkrét, akkor meghatározott dolgot az életemben. Vártam, hogy kedvezőek legyenek a körülmények. Ez egy kényelmes hozzáállás. Leveszi az ember válláról a terhet. Hiszen elhitetjük magunkkal, hogy mi tettre készek vagyunk, rajtunk nem múlik semmi, már csak a körülményektől függ minden… Kényelmes, ám nem túl előre vezető mentalitás ez… Aztán rájöttem, hogy az élet nem egészen így működik. Az emberben néha megérik valami – először mindig magában az emberben, és nem a környezetben. Ha ez megtörtént, nincs mire várni. Ha mélyen belülről egy hang, egy sürgető késztetés azt súgja: „Ez vagy te, indulj el az úton!”, akkor indulni kell. Akkor az út készen áll. Persze ehhez nagy bátorság és jókora hit szükséges. Hit az életben és hit önmagunkban. Nem állítom, hogy ez mindig egyszerű, sőt, olykor rettentő nehéz, kockázatosnak tűnő vállalkozás. A kényelemből kilépni mindig az… De gyakran maga a kimozdulás jelenti a fellélegzést, és ezzel együtt a boldogságot. Arra jutottam hát, hogy várni valami külső tényezőre nem igazán célszerű. Várni csupán a bennünk fellobbanó, szeretetteljes, sürgető sugallatra érdemes. Ki gyengéden, de páratlan erővel inspirál minket arra, hogy azt az életet éljük, melyről tiszta szívvel elmondhatjuk, hogy igen, ez én vagyok… A kényelem csábító, de a csodák rendszerint azon túl történnek.
