Újabb német tartományban vezetnek be új rendszert a késes támadások nyilvántartására

0

A késes támadások száma körüli viták miatt több más német tartomány után Alsó-Szászországban is bevezetik, hogy külön kategóriába rendezve gyűjtik az ilyen bűncselekményeket a rendőrségi statisztikában – jelentette kedden a Neue Osnabrücker Zeitung című lap.

A tartományi belügyminisztérium szóvivője a lapnak elmondta, hogy a késsel vagy más szúrófegyverrel elkövetett bűncselekmények “jelentőségének” növekedése miatt a tartományi rendőrség kidolgoz és bevezet egy eljárást az ilyen esetek nyilvántartására, aminek révén  tényleges adatokra alapozott, “megbízható kijelentéseket” lehet tenni.
A lap a döntéshez fűzött kommentárjában kiemelte: senki sem tudja, hogy csökken-e, vagy emelkedik a késes támadások száma, ezért helyes a minisztérium döntése, mert véget vet a bizonytalanságnak.
A döntés közvetlen előzménye, hogy az utóbbi napokban országos figyelmet keltett egy alsó-szászországi eset. Szombaton a tartományi főváros, Hannover közelében fekvő Grossburgwedelben leszúrtak egy 24 éves nőt, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba és mesterséges kómába helyeztek. Az orvosok kedden is küzdöttek az életéért.
A feltételezett elkövető egy 17 éves szíriai fiatalember, aki 2013-ban került az országba úgynevezett kontingensmenekültként, vagyis legális bevándorlással, az állam által szervezett humanitárius művelet keretében összeállított menekültcsoport tagjaként.
A Neue Osnabrücker Zeitung egy másik esetről is írt kedden, annak az áldozata egy iraki menekült, a két feltételezett elkövető pedig német.
A legutóbbi hivatalos statisztika szerint Alsó Szászországban 526 120 regisztrált bűncselekmény történt 2017-ben, ami 6,4 százalékkal – 35 843 esettel – kevesebb az egy évvel korábbinál. A felderítési arány csaknem 1 százalékponttal 62,3 százalékra emelkedett.

Statistik für Messerangriffe: Spekulationen beenden

Osnabrück. Niedersachsens Polizei will die Zahl der Messerangriffe künftig statistisch erfassen. Damit können die Spekulationen endlich beendet werden und Konsequenzen gezogen werden. Ein Kommentar. Deutschland ist ein Land der Statistiken. Für fast alles gibt es Zahlen, Daten und Fakten bis ins kleinste Detail.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Amerikai elnökválasztás – Biden: a beiktatás után két hónapon belül állampolgárságot kapnak az illegális bevándorlók

Elnöki beiktatása után két hónapon belül állampolgárságot kapnak az illegális bevándorlók …