A mai kis szórakoztatónak szánt írásom abból az alkalomból készült, hogy legnagyobb nehézipari vállalatunk, az IDŐJÁRÁS, új vállalatvezetőt kapott MÁJUS kartárs személyében.

ÁPRILIS kartárs ebben az évben már nem jön be hivatalába. Az ellene lefolytatott fegyelmi vizsgálat minden kétséget kizáróan megállapította, hogy munkáját több alkalommal hanyagul végezte, nem képezte magát, és beosztottjaival, az egyes napokkal időnként terrorisztikusan viselkedett. Így például hó elején és közepén a napokba akkorát rúgott, hogy sokszor esett az eső, erős, 70 – 80 kilométeres szél fújt, hogy a talajmenti fagyról ne is beszéljünk… A hónap második felében már igyekezett rendesen viselkedni.

Mint ismeretes, ÁPRILIS kartárs volt megbízva a TAVASZ előkészületi munkálataival, ő volt a rügyvezető igazgató, tevékenysége azonban többször szabotázsjelleget öltött. Mindezek figyelembevételével a felső hivatali szervek ÁPRILIS kartársat leváltották, egy évre minden vezetői állásból eltiltották, és áthelyezték 2019-be.

Most pedig hadd szóljak néhány szót az új vállaltvezetőről, MÁJUS kartársról. Előrebocsátom, hogy én minden személyi kultusznak ellene vagyok. MÁJUS kartársról mégis csak a legjobbakat mondhatom. Idestova 72 éve ismerjük egymást, de ilyen tehetséges, lelkiismeretes, mindig segíteni kész hónappal még nem találkoztam. Annak ellenére, hogy én januárban születtem, ezt soha egy percig sem éreztette velem, sőt, nemegyszer külön szólt a Napnak érdekemben, hogy egy kicsit jobban süssön rám…

De van-e városunkban egyáltalán valaki, akinek ne lennének hasonló élményei MÁJUS kartárssal kapcsolatban?  Ugye nincs, tehát bátran leírhatom, hogy MÁJUS kartárs hónap a talpán…! Még csak néhány napja lépett hivatalába, de máris munkához látott, máris intézkedett, hogy nagyobb mennyiségű meleg kerüljön forgalomba. Intézkedett MÁJUS kartárs a közellátás további javulása érdekében is. Pár héten belül nagyobb mennyiségű konyhakerti növény: répa, retek, zeller, szerelmes vers és más zöldség jelenik meg a piacon…

Lombok, virágok, rügyek és más szerelmi segédeszközök korlátlan mennyiségben állnak majd rendelkezésre, nem beszélve arról, hogy az összes rommá nyilvánított bokrot helyreállítják…

Nem túlzok tehát, ha azt írom, hogy MÁJUS kartárs személyében a naptár legjobb dolgozóját ünnepelhetjük!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Fekete Istvánra emlékeztek az olvasópályázattal

A harmadik osztályosok voltak a legaktívabb résztvevői a Bogáncs gyermekkönyvtár által az …