Tüntetők törtek be a macedón parlamentbe – több képviselőt kórházba szállítottak

0

A jobboldalt támogató tüntetők csütörtökön betörtek a macedón parlamentbe azt követően, hogy a szociáldemokraták és az albán kisebbségi pártok új házelnököt választottak meg anélkül, hogy erre felhatalmazást kaptak volna.

A tüntetők székekkel dobálták meg a képviselőket, egy kisebb verekedés során legalább nyolc képviselő, közöttük a szociáldemokraták vezetője, Zoran Zaev is megsérült, a kisebbségi Albánok Szövetsége nevű párt képviselője, Zijadin Sela pedig súlyosan megsebesült, hét másik sérülttel együtt kórházba kellett szállítani.

Macedóniában decemberben tartottak parlamenti választást, ám azóta sem alakult meg a kormány. A választást megnyerő jobboldali Nikola Gruevszkinek, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) vezetőjének nem sikerült kormányt alakítania a törvényes határidőn belül, a kellő támogatással rendelkező szociáldemokrata Zoran Zaevet pedig az államfő nem akarja felkérni a kabinet felállítására. Az elnök szerint az a megállapodás, amelyet Zaev az albán kisebbségi pártokkal kötött, veszélyezteti Macedónia függetlenségét és egységét, az albán kisebbségi pártok nyelvhasználatra, valamint a zászló, a himnusz és a címer megváltoztatására vonatkozó javaslatai ugyanis szerinte Albániától tennék függővé Macedóniát. A tiltakozók Gjorge Ivanov elnökkel értenek egyet, és nem akarják, hogy az albán kisebbségiek szélesebb jogköröket biztosító követelései teljesüljenek. A parlament csütörtöki ülésének napirendjén nem szerepelt az új házelnök megválasztása. A parlament eddigi elnöke, Trajko Veljanoszki egyszerre szünetet rendelt el, és ez idő alatt a parlament korelnöke vette át az ülés vezetését, amelyen végül új házelnököt választottak.
Zoran Zaev korábban kijelentette: a köztársasági elnök felkérése nélkül is megalakítja a kormányt, hiszen megvan a kellő támogatottsága a 120 fős törvényhozásban. A Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) vezetője és támogatói ezen elv alapján választották meg csütörtökön az albán Talat Xhaferit a képviselőház új elnökének, annak ellenére, hogy a jobboldal hetek óta akadályozza és bojkottálja a törvényhozás munkáját. Az ország függetlenségének 1991-es kikiáltása óta ez az első alkalom, hogy albán nemzetiségű házelnöke van a szkopjei parlamentnek. Nikola Gruevszki az SDSM és az albán pártok lépését puccsnak nevezte, a Facebookon viszont nyugalomra intett, és kijelentette: „az erőszak nem jelent megoldást, ezért le kell csillapítani az indulatokat”.
A parlamentbe betörő tiltakozók dulakodásba kezdtek néhány politikussal és újságíróval. Egyes beszámolók szerint néhány támadó símaszkot viselt, és fegyverrel fenyegetőzött. Az internetre felkerült képeken Zoran Zaev vérző fejjel volt látható. Az Alsat-M televízió beszámolója szerint Zijadin Sela az Albánok Szövetsége képviselője olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban az orvosok az életéért küzdenek. Az épületben egy időre kaotikus helyzet alakult ki. A helyszínről készült videofelvételek szerint jelenleg is feszült a helyzet, a rendőrök által védett épület előtt több százan tiltakoznak és zászlókat lengetnek, valamint a himnuszt éneklik, összecsapásra azonban eddig nem került sor.
Johannes Hahn uniós bővítési biztos Twitter-üzenetben ítélte el a képviselőket ért erőszakos támadást. Mint írta: „Az erőszaknak NINCS helye a parlamentben. A demokráciának a saját útját kell járnia”.
A házelnök megválasztására egyebek mellett azért volt szükség, mert önkormányzati választást kell tartani a balkáni országban, a voksolást pedig csak a parlament elnöke írhatja ki. Amennyiben nem választják meg az új önkormányzati vezetőket, úgy nemcsak az országos, hanem a helyi szintű intézkedések is leállhatnak.
A decemberi előrehozott választás az évek óta tartó belpolitikai válságot hivatott megoldani, a fennálló helyzet miatt azonban Gruevszki ismét előrehozott választásokat követel.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …