Trump elnök fia számára „a demokraták még csak nem is emberek”

0

Donald Trump kisebbik fia egy televíziós interjúban azt fejtegette, hogy számára „a demokraták még csak nem is emberek”, mert akadályozzák édesapját a programja végrehajtásában.

Eric Trump a republikánusokhoz közelálló Fox televízió kedd esti műsorában fejtette ki véleményét.
„Soha nem láttam még ennyi gyűlöletet” – fogalmazott Eric Trump a Fox televízió egyik sztárriporterének, Sean Hannitynek adott interjújában. Majd a Trump elnököt hevesen bíráló demokratákról leszögezte: „ezek számomra még csak nem is emberek”. Ostorozta az erkölcs hiányát, és aggodalmát hangoztatta az Egyesült Államokban tapasztalható gyűlölködés miatt. „A mi országunk ennél többet érdemel” – mondta.
Az ifjabb Trump külön kitért a Demokrata Pártra. Úgy vélte, hogy a párt „éppen szétrobbanóban van, s azért akadályoznak mindent, mert nincs saját üzenetük”. Leszögezte: a demokraták hétszer annyit költöttek a kampányra, mint Donald Trump, mégis elveszítették tavaly az elnökválasztást.     Anélkül, hogy nevén nevezte volna a Demokrata Párt új elnökét, Tom Perezt, Eric Trump kifejtette, hogy szerinte a pártnak nincs rátermett vezetése. „Ez a munka amúgy is sok bajlódással jár” – tette hozzá.
A demokraták egyelőre nem reagáltak a Trump-fiú szokatlanul kemény kijelentéseire.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …