június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot. A békeszerződés aláírása legnagyobb nemzeti katasztrófánkat idézte elő, amely a mai napig kihat az egész magyarságra, hiszen a magyar nép elveszítette testvéreinek és területeinek kétharmadát. Trianon egy nemzet bukása olyan bűnért, amit el sem követett Magyarország. Az I. világháborúba belesodródott, nem is szuverén állam népét büntették kollektívan. Trianon itt él velünk és bennünk. A magyarok pesszimizmusában, görcsösségében, megtorpanásában, gyávaságában. Egy olyan országban élünk, amelynek kilencvenhét éve levágták karjait, lábait. Bányáink, nyersanyag-lelőhelyeink, főbb útvonalaink odalettek, hiszen igyekeztek az országot teljes mértékig sárba tiporni. Aztán felemelkedtünk ugyan, de az igaz magyar ember nem felejtheti el soha az ország régi határainak körvonalát. Nekünk pedig ma az a dolgunk, hogy küzdjünk. Vállaljuk gyermeket, neveljük fel és tegyünk meg mindent azért, hogy ne külföldön, hanem itthon boldoguljon a felnövekvő nemzedék. Ez Trianon tanulsága számunkra. Nem ünnep, hanem gyásznap, amely a veszteségről szól. Arról, amiből mégis erőt meríthetünk, hiszen a magyar nép képes mindig lábra állni! A múltat megszenvedtük, érezzük azóta is, szó nélkül viseljük a gyászt. Trianon kilencvenhét éve mindig jelen volt és van életünkben. Nem lehet elfelejteni! Tollár Sándor
