Több tucat gyermeket ért szexuális bántalmazás a regensburgi dóm fiúkórusában

0

Több tucat gyermeket ért szexuális bántalmazás 1945 óta a németországi Regensburg katolikus székesegyházának világhírű fiúkórusában (Regensburger Domspatzen) az ügyben indított vizsgálat kedden nyilvánosságra hozott eredménye szerint.

A regensburgi egyházmegye vezetése által elrendelt független, külső vizsgálat megállapította, hogy a kórus mellett előkészítő iskolát, bentlakásos általános iskolát és zenei gimnáziumot működtető oktatási és zenei egyházi intézményben a második világháború óta nagy valószínűséggel 547 egykori diákot ért bántalmazás, és köztük 67 diák volt szexuális bántalmazás áldozata.
A feltárt cselekményekért nagy valószínűséggel 49 személy felelős, köztük 45-en kizárólag testi, 9-en kizárólag szexuális bántalmazást követtek el. Az esetek többsége ugyan a hatvanas és a hetvenes években történt, de nagy valószínűséggel még a kilencvenes évek elején is előfordultak gyermekek sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények.
A vizsgált időszakban néhány kivételtől eltekintve valamennyi feltárt cselekmény bűncselekménynek számított. A fizikai erőszak mellett a pszichikai, lelki erőszak formái is előfordultak.
Az áldozatok közül sokan még ma is szenvednek a sérelmükre elkövetett bűncselekményektől lelki trauma formájában – áll az intézmény honlapjáról is elérhető jelentésben.
A cselekmények hátterében „egyéni indítékok” mellett „intézményi indítékok” is jelen voltak. Az erőszak alkalmazásának célja intézményi szempontból „a gyermekek akaratának megtörése volt, a maximális fegyelem és teljesítőkészség biztosítása érdekében”.
A több mint ezer éve, 975-ben alapított intézmény oktatási, nevelési rendszere a vizsgált időszakban teljes egészében „a zenei csúcsteljesítmény, és ezzel a siker” szolgálatában állt. Az „elszigetelés és a kommunikáció megtagadásának csaknem tökélyre fejlesztett rendszere” pedig megakadályozta, hogy a visszaélésekről kijussanak információk az intézmény falai közül – állapították meg a jelentésben.
Az esetek feltárásának és az elkövetők felelősségre vonásának ügyét egészen 2010-ig az érdektelenség jellemezte a  vezetésé részéről, az intézmény tekintélyének védelmében elmulasztották a bejelentett esetek feltárását.
A regensburgi egyházmegye 2010 tavaszán fogott hozzá a történtek feldolgozásához, de a vállalkozás egy sor stratégiai, szervezési és kommunikációs hiba miatt nem felelt meg az áldozatok és az egyházmegye által támasztott elvárásoknak. A többi között ezért döntöttek úgy 2015-ben, hogy külső, független szakértők folytassanak vizsgálatot – áll a jelentésben, amely szerint munka célja a feltárás mellett a feldolgozás az áldozatok bevonásával és a jóvátétel.
Hozzátették: az intézményben időközben megszüntették a visszaéléseket ösztönző szervezeti, működési hibákat, korszerű pedagógiai módszerekkel dolgoznak és célzott prevenciós eljárásokkal igyekeznek elkerülni az esetek megismétlődését.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …