Több mint tízezer fiatal tüntetett a klímaváltozás elleni küzdelem fokozásáért Brüsszelben

0

Több mint tízezer fiatal tüntetett a klímaváltozás elleni küzdelem fokozásáért csütörtökön Brüsszelben.

A Youth for Climate nevű mozgalom által kezdeményezett demonstráció résztvevői olyan, ambiciózus klímapolitika elfogadását követelték a belga kormánytól, melynek célja, hogy 1,5 Celsius-fok alatt maradjon a Föld légkörének felmelegedése az iparosodás előtti mértékhez képest.
Az eső és a hideg ellenére a rendőrség szerint mintegy 12 500-an vonultak utcára a városközpontban.
Az egyik szervező hihetetlennek nevezte, hogy tanítási időben ilyen sokan összegyűltek, szerinte ezt a jelzést nem hagyhatja figyelmen kívül a politikai vezetés.
A tüntetők különböző táblákkal vonultak, sokan olyan transzparenseket tartottak a magasba, amelyekre az volt írva, hogy „Nincs másik bolygónk”.
A De Standaard című napilap szerint több iskolában is úgy döntöttek, hogy nem írják be a tüntetés miatti hiányzásokat.
„Az oktatás célja, hogy érett állampolgárok váljanak a fiatalokból. A mai akció résztvevői bizonyították, hogy ez az esetükben sikerült” – hangsúlyozta egy helyi iskola igazgatója.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …