Szkripal-ügy – Moszkva: nem maradnak válasz nélkül London szankciófenyegetései

0

Nagy-Britanniának tudatában kell lennie annak, hogy a Szergej Szkripal volt orosz katonai hírszerző ügye miatt bejelentett szankciófenyegetések nem maradhatnak válasz nélkül – közölte kedden az orosz külügyminisztérium.

Az orosz diplomáciai tárca a nap folyamán bekérette a brit nagykövetet, Laurie Bristow-t, akinek Vlagyimir Tyitov külügyminiszter-helyettes tiltakozó jegyzéket nyújtott át, és akivel közölte, hogy Moszkva mindaddig nem válaszol a brit ultimátumra, amíg nem kap mintát abból a vegyszerből, amellyel Szkripalt és a lányát Angliában a brit vizsgálat szerint megmérgezték, és amíg Nagy-Britannia nem kezd a vegyi fegyverek betiltásáról szóló egyezménnyel összhangban cselekedni. Mint mondta, a nemzetközi szerződés közösen lefolytatott vizsgálatot feltételez, amelyre Moszkva készen áll.
Tyitov közölte Bristow-val, hogy a brit hatóságok fellépése „nyíltan provokatív jellegű”, és hogy Oroszországnak nem volt része a március 4-én Salisburyben történt incidensben.
Boris Johnson brit külügyminiszter kedd estig kért választ Moszkvától arra a brit állításra, amely szerint „nagyon valószínű”, hogy Oroszország áll Szkripal és lánya angliai megmérgezése mögött. Theresa May miniszterelnök kijelentette: London szerdán tekinti át részleteiben az orosz kormány válaszát, de ha az nem lesz hiteles, akkor a brit kormány azt a következtetést fogja levonni, hogy az orosz állam törvénysértő módon erőt alkalmazott az Egyesült Királyság ellen.
Bristow, aki a moszkvai külügyminisztériumnál a RIA Novosztyi hírügynökség szerint nem kívánt az orosz sajtónak nyilatkozni, a Reuters hírügynökségnek a Tyitovval folytatott megbeszélését megelőzően megerősítette, hogy London a nap végéig továbbra is magyarázatot vár Moszkvától arra, hogy hogyan jutott el az ideggáz a mérgezés helyszínére, az angliai Salisburybe. A diplomata kijelentette, hogy May miniszterelnök szerdán tesz majd bejelentést arról, hogy kit tart felelősnek az incidensért.
Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke úgy vélekedett, hogy a Szkripal-ügy „a legcinikusabb formában történő” beavatkozási kísérlet a vasárnap rendezendő orosz elnökválasztásba, mert Oroszország nemzetközi lejáratását célozza. Valentyina Matvijenko, a felsőház elnöke szerint a Moszkva irányában nyíltan megfogalmazott „igazolatlan” vádakkal London nyomást kíván gyakorolni a nyomozásra és egyúttal az orosz választásra is.
Nyikolaj Kovaljov parlamenti képviselő, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) volt igazgatója a RIA Novosztyinak elmondta, hogy a volt Szovjetunióban kifejlesztett, a szerves foszfor alapú idegmérgek kategóriájához tartozó Novicsok hatóanyagcsoport összetevőit a Szovjetunió bármelyik volt köztársaságának területén tárolhatták. Mint mondta, nem kizárható az ukrán nyom sem. Úgy vélekedett, hogy Szkripal megmérgezéséből Oroszországnak csak kára, Nagy-Britanniának, az Egyesült Államoknak, valamint – közvetve – az Oroszország agresszorként való nemzetközi megbélyegzését szorgalmazó Ukrajnának viszont haszna származott.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …