Szélsőjobboldali magatartssal vádolják a német hadsereg egyik kommandós egységét

0

Szélsőjobboldali magatartással  vádolják a német hadsereg (Bundeswehr) egyik speciális kommandós egységének (KSK) tagjait, a tübingeni ügyészség már megkezdte a nyomozást az ügyben – közölte Michael Pfohl, a speciális egység vezetője csütörtökön sajtóhírekre reagálva.

Az ügyre a ZDF és az ARD közszolgálati televízió, valamint a Radio Bremen és a Norddeutscher Rundfunk (NDR) közszolgálati rádió kutatása nyomán derült fény. A médiumoknak egy szemtanú számolt be arról, hogy idén áprilisban az elit egység egyik századparancsnokának búcsúünnepségén szélsőjobboldali viselkedést tanúsítottak a résztvevők.
A jelenlévő mintegy hatvan katona közül többen is náci karlendítéseket mutattak be, szélsőjobboldali dalokat énekeltek, valamint levágott disznófejeket dobáltak.
Az informátor hölgy a Tinder társkereső applikáción ismerkedett meg a kommandósegység egyik tagjával, aki meghívta „az ősi római látványosságok” mintájára Stuttgart közelében rendezett ünnepségre, hogy ő legyen a „fődíj” a századparancsnoknak. A szemtanúnak – állítása szerint – bizonyítékai is vannak az esetről az okostelefonján.
Michael Pfohl azt mondta, a médiából értesült az ügyről, a Bundeswehr pedig azonnal belső vizsgálatot indított. Annak érdekében, hogy kiderüljön, ki a felelős az történtekért, elsősorban azt kell tisztázni, hol történt az eset – mondta, hozzátéve, hogy az alaptörvénybe ütköző viselkedésre vonatkozó vádak eddig még nem bizonyosodtak be.
Az 1996-ban alapított KSK (Kommando Spezialkräfte) a német hadsereg elit egysége, amely elsősorban a válságtérségekben foglyul ejtett német túszok kiszabadításáért felel. Az elmúlt húsz évben elsősorban Afganisztánban és a Balkánon vettek részt bevetéseken.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …