Sargentini-jelentés – Manfred Weber: az EU-s állam- és kormányfőknek is foglalkozniuk kell a jogállamiság magyarországi helyzetével

0

Az európai uniós állam-, illetve kormányfőknek is foglalkozniuk kell a jogállamiság magyarországi helyzetével – sürgette Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője egy szerdai nyilatkozatában.

Az állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács salzburgi tanácskozásának kezdetére időzített nyilatkozatában Manfred Weber felszólította a testület tagjait, hogy foglalkozzanak azzal a kérdéssel, vannak-e Magyarországon jogállamisági problémák, amelyekkel szemben el kellene járnia az EU-nak – írta a hírportálján a Der Spiegel című német hírmagazin.
Az EPP legutóbbi frakcióülésén „két órán keresztül vitatkoztunk Orbán Viktorral a jogállamiságról, és küzdöttünk az álláspontunkért, méghozzá nem először”.
Az állam-, illetve kormányfők viszont „eddig nem fordítottak időt a lengyelországi, magyarországi vagy más tagállamokban előforduló jogállamisági problémákra” – mondta Manfred Weber a Der Spiegelnek.
„Ezen változtatni kell, mert Európa jövőjének alapvető kérdéseiről van szó” – húzta alá a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.
Az EP szeptember 12-én fogadta el a jogállamiság magyarországi jelentéséről szóló, úgynevezett Sargentini-jelentést. A döntéssel az ügy  az uniós tagországok kormányainak tanácsa elé kerül, amely négyötödös többséggel dönt majd arról, valós-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az Európai Unió alapértékei.
Az Európai Tanács szerdán kétnapos informális tanácskozást kezdett Salzburgban. Az ausztriai városban rendezett megbeszélés napirendjén nem szerepel a jogállamiság magyarországi helyzete.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …