Rendkívüli állapot egy amerikai városban a szélsőjobboldal rendezvényen kitört erőszak miatt

0

Rendkívüli állapotot hirdettek szombaton egy amerikai városban a szélsőjobboldal rendezvényén elszabadult erőszak miatt. Donald Trump amerikai elnök közleményben ítélte el a gyűlöletet és az erőszakot.

Az összecsapásokban többen megsérültek és letartóztatások is voltak. A rendőrség azonban nem közölt adatokat.
A virginiai Charlottesville városában – amely egyetemi központ – az úgynevezett alt-rightnak vagy alternatív jobboldalnak nevezett szélsőjobboldali csoportosulás rendezvényén szabadult el az erőszak: ellentüntetők jelentek meg és a két csoport összecsapását a könnygázgránátokat is bevető rendőrségnek kellett megfékeznie.
Virginia állam kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett a városban. Terry McAuliffe  elfogadhatatlannak nevezte a történteket – illetve a retorikát is – és közölte, hogy „a szólásszabadság nem az erőszak szabadságát jelenti”
Sajtóértesülések szerint nagyjából két órával az erőszakos összecsapásokat követően egy kocsi nagy sebességgel hajtott több száz tüntető közé. Szemtanúk több sérültről számoltak be. Az interneten pedig egy amatőr videót tettek közzé, amelyen az incidens látható. Egyelőre nem tudni, hogy a jármű sofőrje szándékosan cselekedett-e.
Donald Trump Twitter-bejegyzésben ítélte el a jobboldali aktivisták és az ellentüntetők összecsapásakor történteket és sürgette, hogy vessenek véget az erőszaknak. „Össze kell fognunk és el kell ítélnünk ezt a gyűlöletet. Az Egyesült Államokban nincs helye az ilyesfajta erőszaknak. Gyerünk, fogjunk össze!” – írta mikroblog-bejegyzésében az elnök.
A demonstrációt a szélsőjobboldali csoport azért szervezte, hogy tiltakozzék Robert Lee tábornok szobrának tervezett eltávolítása ellen. Lee tábornok az Egyesült Államokat 1861 és 1865 között emésztő polgárháborúban a déli, konföderációs seregek vezetője volt, sokak számára a rabszolgatartó déli államok konföderációjának jelképe. A szobrát védelmező demonstrálók – köztük sokan a fehérek felsőbbrendűségét hirdető fajvédők – is konföderációs zászlókat lobogtatva jelentek meg a város egyik parkjában meghirdetett rendezvényen. Sokan katonai egyenruhát öltve, pajzsokkal felszerelkezve érkeztek, már pénteken este. A demonstráción felbukkantak a Ku Klux Klan fajvédő szervezet tagjai is.     A tüntetők és ellentüntetők botokkal vagy puszta kézzel estek egymásnak, mígnem helyi idő szerint délben Jason Kessler, a magát „Egységet és biztonságot Amerikának” nevű szervezet 33 éves vezetője be nem jelentette a rendezvény végét. A rendőrség ugyanis –  törvénytelennek nyilvánítva – berekesztette a gyülekezést. Az összecsapás azonban folytatódott.
Charlottesville liberális város hírében áll az elsöprő többségében konzervatív Virginia államban. A város vezetése az elmúlt időszakban több lépést is tett annak érdekében, hogy a nyilvános terektől – utcákról, középületek elől – eltüntesse a fajgyűlölő és rabszolgatartó múltra emlékeztető utcaneveket, táblákat, szobrokat. Új nevet kapott a Lee park is – ahol Lee tábornok eltávolítandó szobra áll – és a másik konföderációs tábornokról, Thomas Jacksonról elnevezett parkot is átkeresztelték Igazság Parkjának.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …