Polgármester: nemkívánatos Miskolcon Soros György alapítványa

0

Nemkívánatos Miskolcon a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány – jelentette ki a város polgármestere hétfőn.

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az alapítvány a Dél-Dunántúlon, valamint az Észak-Alföldön terjeszkedik, a projekt részeként új irodák nyílnak Pécsen és Debrecenben is, ahol már két helyi szervezet be is kapcsolódott a Soros-programba.
Soros György, felmérve azt az ellenállást, amelyet a magyar társadalom tanúsít bevándorláspolitikája és terve ellen, offenzívába kezd – mondta a borsodi megyeszékhely polgármestere. Soros alapítványának vidéki terjeszkedése nyílt beszállás a magyarországi választási kampányba, csak éppen nem nyílt sisakkal, politikusként, párttá szerveződve, hanem „dollárszázezrekkel a zsebében, alattomos módon, civilek, álcivilek mögé bújva” – fogalmazott.
Kriza Ákos hangsúlyozta: Miskolc vezetősége és ő maga is nagyra értékeli a civil társadalom önszerveződését, önkéntes munkáját. Ezt minden évben költségvetési támogatásokkal is kinyilvánítják a miskolciak javára. A Soros-féle szerveződések azonban se nem önszerveződőek, se nem önkéntesek – jelentette ki. Inkább „felülről szervezett zsoldosokról” van szó, akik civil szervezeti formában dollárszázezrekből akarják már nemcsak népszerűsíteni a nyitott társadalom ideológiáját, hanem már egyenesen ennek bevezetését akarják kierőszakolni a politikai döntéshozóktól Brüsszelben. A Soros-hálózat hazai terjeszkedését mindezek alapján károsnak és a magyar állampolgárok akarata elleninek kell minősíteni – emelte ki a miskolci polgármester.
Hozzáfűzte: 2010-óta a nyugalom és a biztonság megteremtésére, egy élhető város újjáépítésére szövetkeztek a miskolciakkal. „Ezúton szeretném jelezni, hogy nem engedem meg azt, hogy bárki ezt a nyugalmat megzavarja, és városunkba telepedjen azért, hogy olyan bevándorláspolitikát terjesszen a miskolciak körében, amelyre a miskolciak már többször nemet mondtak. Tartsuk tiszteletben ezt a véleményt, és aki nem ezt teszi, az nem más mint provokátor, aki megbontja városunk nehezen elért nyugalmát” – jelentette ki Kriza Ákos.
Kriza Ákos közölte: minderről levélben fogja értesíteni a Nyílt Társadalom Alapítványt, és arra kéri őket, hogy tartsák tiszteletben a miskolciak álláspontját a „Soros-tervvel” kapcsolatban, provokatív jelenlétükkel ne ássák alá a város nyugalmát.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…