Permi kormányzó: nincs esély az uráli bányában rekedt építőmunkások kimentésére

0

Nincs esély az oroszországi, Permi területen fekvő Szolikamszkban található káliumbányában tűz miatt rekedt kilenc építőmunkás kimentésére – közölte Makszim Resetnyikov permi kormányzó a mentőalakulatok következtetését idézve vasárnap.

Az Uralkalij vállalat üzemeltette bányában szombaton ütött ki tűz 364 méteres mélységben, miközben betonoztak az építőmunkások.
A bányamentőknek korábban sikerült nyolc embert a felszínre hozniuk, de hat sikertelen próbálkozás után sem tudtak eljutni a bányában rekedt munkásokhoz, akikkel megszakadt a kapcsolat. A mentést a hőség, a továbbra is égő tűz és a sűrű füst nehezíti, illetve a munkások vélt tartózkodási helyét nem tudják megközelíteni a tűz következtében kialakult akadály miatt.
„Mindent megtettek, hogy kihozzák a kilenc építőmunkást a bányából. Hat alkalommal próbáltak eljutni hozzájuk és kísérelték megállítani a tüzet. Azt mondják, nincs már erre esély” – írta a mentőkről hivatalos Instagram-oldalán Resetnyikov, aki egyúttal részvétét nyilvánította a munkások hozzátartozóinak, és megígérte, hogy minden segítséget megadnak nekik.
Az Uralkalij korábbi közlése szerint metángázrobbanás nem történt, egy úgynevezett kihajtó padozat kapott lángra.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …