ŐRIZETBEN AZ ÁMOKFUTÓ

0

A rendőrök elfogták és előállították azt a sofőrt, aki a 8-as számú főút városlődi szakaszán másokat veszélyeztetett közlekedése során, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

Az egyik videómegosztó portálra felkerült egy videó 2021. június utolsó hétvégéjén, melyen felismerhető, hogy egy szürke színű, Audi A6 típusú személygépkocsi megelőz egy motorost, majd több gépkocsi haladását is veszélyeztette a 8-as számú főút 74. kilométerszelvényében, Városlőd külterületén, Veszprém irányából Ajka-Bakonygyepes irányába.

Fotó: police.hu

Az eljárás adatai szerint 2021. június 27-én a délutáni órákban a szürke színű Audival annak vezetője megkezdte egy motorkerékpár előzését a kihelyezett „Előzni Tilos!” jelzőtábla ellenére, a dupla záróvonalat átlépve úgy, hogy a szemközti sávba áthaladva több, vele szemben szabályosan közlekedő autóst veszélyeztetett előzésével és manőverezésével.

Fotó: police.hu

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként 48 órán belül előállították és gyanúsítottként kihallgatták a 36 éves kislődi férfit, vezetői engedélyét pedig elvették. Ellene – őrizetbe vétele mellett – közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az Ajkai Rendőrkapitányságon.

Forrás: police.hu

  • SZEMTANÚKAT KERES A RENDŐRSÉG

    Az Ajkai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a 19060/316/2021. bűnügyi számo…
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Születendő gyermek gondolatai

Csak is velem lehet teljes az életed Gyermeknap van. Ma ezért is többször gondolsz rám, ma…