Florence Nightingale brit ápolónő, az ápolóképzés kiemelkedő alakja Május 12. világszerte az Ápolók Nemzetközi Napja annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő, az ápolóképzés kiemelkedő alakja. A modern betegápolás nagy úttörőjének születésnapja tiszteletére az egész világon megemlékeznek az ápolói hivatásról, az ápolókról, az egészségügyi szakdolgozókról, akik áldozatos munkájukkal a betegek gyógyulásáért fáradoznak. A már életében legendává vált, rendkívüli akaraterővel megáldott hölgy 1820-tól 1910-ig élt. Az 1853-56-os krími háború idején a törökországi brit katonai kórházban a tisztaság és a megfelelő ellátás megszervezésével nagyságrendekkel csökkentette a halálozási arányt. Az emberfeletti lelkierejű fiatal nő ezrek életét mentette meg. Megtalálta azt a célt, amelyért egész életét áldozta: a betegek ellátásának, életkörülményeinek javítását. Ezek a körülmények a tisztaság, a gondos ellátás, a megfelelő táplálék, a nyugalom és a gyengéd tapintat a betegek kedélyállapota iránt. A katonáktól kapta a Lámpás Hölgy nevet, mert éjszaka is ápolta a betegeket a laktanyafolyosón berendezett kórházban. Mindig egy törökmécsest vitt magával, amikor a sérült katonákkal teli folyosón csendes lépteivel elhaladt. Angliába visszatérve az emberek hősként tisztelték és óriási hírnévre tett szert, a róla elnevezett ápolóképző iskolát 1860-ban nyitotta meg. Tehát nemcsak ápolt, hanem ápolni is tanított arra, hogyan kell élni segíteni a beteget a humanizmus olyan teljességével, amelyben a gyengédség az oroszlán erejével párosul. „Az ápolás szent és tiszta hivatás, hiszen a szenvedőnek enyhülést, a haldoklónak könnyebbséget, a gyógyulónak életet ad, de szent és tiszta hivatássá az emberszeretet teheti! Az ápolók valóban az egészségügy lámpásai, mécsesükkel melegítenek, fényt adnak, reményt nyújtanak” – idézzük a „lámpás hölgy” gondolatait, kiemelve a hivatást és emberszeretetet. Akik ezt a hivatást választották, azoknak magas szintű elvárásokat kell teljesíteni a nap minden órájában fizikai és szellemi téren egyaránt. Erre a pályára születni kell: nagyon fontos, ha valaki gyermeket ápol, a sajátja jusson eszébe, ha idős emberrel foglalkozik, gondoljon a szüleire! Amíg az ápolás évezredek alatt a legősibb formájától a mai ápolástudományig eljutott, sok ezer ápoló szorgos munkájára volt szükség. Az ápolás, mint hivatás, mint foglalkozás hosszú utat tett meg, célja minden időben ugyanaz volt: a beteg ember egészségének visszaadása. Az orvosi ténykedés a múltban sem volt meg segítség nélkül, a jövő medicinája pedig elképzelhetetlen nélküle. Az ápolás mindennapos gyakorlata és speciális területei igen magas színvonalú és sokoldalú ismereteket kívánnak. Hiszen azt, ha majd a betegágy mellett az ápolást egyre több jól képzett ápoló végzi, nemcsak a betegek, a lakosság elégedettségét érik el, hanem az ápolás hitelét és szakmai pozícióját is sikerül méltó helyre emelni. Az ápolói munka fizikai és szellemi erőpróba. A szakmában dolgozók ezt vállalják nap mint nap, vállalják a szülés örömét, a meghalás fájdalmát. Az ápolók azok, akik a bölcsőtől a sírig elkísérik a rászoruló embert, hogy bajában vigasztalást, testi-lelki panaszaiban gyógyírt találjon; teszik mindezt hivatástudatból, emberszeretetből! Az Ápolók Nemzetközi Napja akár ünnep is lehetne, de a nagy hagyományokkal rendelkező, mindig megbecsült ápolói szakma mára már sokat vesztett varázsából, mivel a figyelem az egészségügyben mostanában inkább a napi gondokra és küzdelmekre irányul. Nem könnyű ma hivatásról és küldetésről beszélni azért sem, mert az egészségügyi dolgozók gondolkodását is átjárja a gazdasági és pénzügyi szemlélet, amit nap mint nap bőrükön éreznek ők is. Talán megmosolyogni valónak tűnhet, hogy ebben a környezetben a hivatásra és küldetésre hivatkozva tart ki valaki az ápolói munka mellett. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a nagy többség kitart, mert a közösség számára óriási erő, ha valakiből sugárzik a hivatástudat! Mindannyian erőt merítünk betegként, amikor ezen a nagyon megterhelő pályán az ápolók meg tudják őrizni mosolyukat, derűjüket és hozzáállásukat. Ez tartja össze az ápolókat egy nagy közösséggé, egy igazi családdá, mert a hivatás soha nem öncélú, mindig kifelé irányul! A legnagyobb elismerés hangján szólhatunk az ajkai ápolókról, akik jól képzettek és kiválóan végzik munkájukat, folyamatosan bizonyítják, hogy a kedvesség, az emberség, a szakmai tudás és szakmai alázat a legfájdalmasabb esetekben is a leghatásosabb „gyógyszer” a betegek számára! E fontos nap alkalmából a 8400.Infó.hu valamennyi ajkai ápolót szeretettel és tisztelettel köszönt! Tollár Sándor
