Nyilatkozattételi tilalmat rendelt el Roger Stone politikai tanácsadó számára egy washingtoni bíróság

0

Egy washingtoni bíróság nyilatkozattételi tilalmat rendelt el Roger Stone politikai tanácsadó számára, akit a kongresszus félrevezetése és tanúk befolyásolási kísérlete miatt idéztek bíróság elé a 2016-os elnökválasztási folyamatba történt feltételezett orosz beavatkozást vizsgáló ügyben.

Amy Berman Jackson washingtoni kerületi bíró közölte: börtönbe záratja Stone-t, ha megszegi a nyilatkozattételi tilalmat, azaz bárhol és bármikor megnyilvánul a médiában. „Őrültség lett volna a részemről, ha nem hozok intézkedést” – jelentette ki a bírónő, hozzátéve, hogy Roger Stone nagyon is tisztában van a szavak és a szimbólumok erejével.
A szigorú döntést azt követően hozta meg Berman Jackson, hogy Roger Stone az egyik közösségi portálon olyan fotót tett közzé, amely fegyvert ábrázol, célkeresztjében a bírónővel. A mellékelt szöveg szerint pedig a Stone ellen folyó eljárás „showműsor”.
Donald Trump több évtizedes barátját és volt tanácsadóját januárban tartóztatták le a Trump-kampánycsapat egyes munkatársai és oroszok közötti feltételezett összejátszást feltárni szándékozó, Robert Mueller vezette bizottság vizsgálatai nyomán.
A 66 esztendős Stone 250 ezer dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.
A csütörtöki bírósági meghallgatáson a tanácsadó azzal védekezett, hogy a fotót „félreértették”, azon nem egy fegyver célkeresztje, hanem egy kelta kereszt látható. „Megrugdosom magamat a saját butaságomért, de persze nem jobban, mint amennyire a feleségem rúg oldalba engem” – próbált tréfálkozni Stone. A bírónő szerint azonban egy fegyver célkeresztjét nem lehet összetéveszteni a kelta kereszttel.
Roger Stone bocsánatot kért a bírónőtől, aki azzal válaszolt: kap még egy esélyt, de – mint fogalmazott – „ez nem baseball, tehát harmadik esély nem lesz”.
A vitatott fotót azóta eltávolították a közösségi portálról.
Stone nem vallotta bűnösnek magát az ellene felhozott vádpontokban.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …