Nyári tábor Tósokon

0

A Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola táborozó diákjai részére tartottak bűn- és baleset-megelőzési programokat a rendőrök.

A tósoki általános iskolában 2017. július 4-én az Ajkai Rendőrkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőr- főkapitányság munkatársai bűn- és baleset-megelőzési feladatok segítségével hívták fel a táborozó 1-3. osztályos tanulók figyelmét a szünidő veszélyeire.

Fotó: Ajkai Rendőrkapitányság

A nebulók próbára tehették közlekedési tudásukat a „közlekedési szerencsekerék” kérdéseire válaszolva, mágneses tábla segítségével „felöltöztethették” a kerékpárt és a kerékpáros személyt, közlekedési memória kártyával és kirakóval játszhattak, felpróbálhatták a csapaterős felszerelést és kipróbálhatták a lábbal hajtható gokartot egy akadálypályán.

A rendezvény során megtekinthették a bűnügyi helyszínelő autó felszerelését, illetve emlékbe hazavihették a tenyerükről készült egyedi lenyomatot.

Meglepetésként a Kulcsár Kutató Mentőkutyás Szolgálat elnöke Kulcsár József a táborozó gyerekeknek előadást tartott a szolgálat munkájáról, illetve magával vitte egyik kutyáját, akivel a gyerekek labdázhattak, illetve ismerkedhettek.

  • „Ovijárat”

    Az Ajkai Rendőrkapitányság idén tavasszal is megszervezte a biztonságos közlekedésre nevel…
  • Állásbörzéken toboroztak a rendőrök

    Ajkán és Pápán is várták a határvadász-képzés iránt érdeklődőket. …
  • Forgalomkorlátozás ajkán

    A IV. Ajkai Duatlon verseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz érvényben vasárnap. …
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…