Több mint 200 nyakkendővel „cicomázta fel” egy civil szervezet keddre a koszovói miniszterelnöki hivatal kerítését Ramush Haradinaj kormányfő fizetésének megduplázása ellen tiltakozva.

Ramush Haradinaj a közelmúltban a koszovói sajtóban többször is kijelentette, fizetésemelésre van szüksége, hogy új nyakkendőket és ingeket vásároljon.
Az amerikai székhelyű Beyond the Walls nevű civil szervezet a közösségi médiában közzétett felhívás alapján 214 nyakkendőt gyűjtött össze, azokat akasztották kedden a kormányépületet körülvevő kerítésre, így „segítve” a megszorult miniszterelnököt.
A pristinai kormány a múlt héten döntött arról, hogy megduplázza, bruttó 2950 euróra (mintegy 920 ezer forintra) emeli a kormányfő fizetését. A felháborodást egyrészt a miniszterelnök ügyetlen magyarázata, másrészt pedig az váltotta ki, hogy a koszovói átlagfizetés 350 euró (109 ezer forint), és sokan élnek a létminimum alatt. A munkanélküliség a kis balkáni országban meghaladja a 30 százalékot, a fiatalok körében pedig ennél is magasabb, körülbelül 50 százalékos.
A koszovói kormány a miniszterelnök-helyettesek, a miniszterek és más magas beosztású politikusok fizetésének növeléséről is döntött. A kormányfő helyettesei ezentúl bruttó 2500 eurót (780 ezer forintot), a miniszterek pedig 2000 eurót (624 ezer forint) kapnak majd.
A szeptemberben beiktatott koszovói kormány első száz napja elemzők értékelése szerint nem mondható túl sikeresnek, és a politológusok szerint az sem túl szerencsés, hogy éppen egy megkérdőjelezhető fizetésemelés lesz az, amiről a leginkább emlékezetes marad ez az időszak.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …