Növekszik a menekülteknek folyósított szociális támogatások összege Ausztriában

0

Növekszik a folyósított szociális támogatások összege Ausztriában, mert a jövőben több lesz a pozitívan elbírált menedékkérelem, amelyekkel igényt tarthatnak a juttatásokra – írta hétfőn a Der Standard című osztrák lap az osztrák parlament költségvetési bizottságának jelentésére hivatkozva.

A bizottság megállapította, hogy a korábban bejelentettekhez képest már most nagyobb a menekültekre fordítandó kiadások összege Ausztriában. Korábban a pénzügyminisztérium 1,7 milliárd euró költséggel számolt, azonban a bizottság megállapítása szerint kétmilliárd euró feletti kiadásra kell számítani. Tavaly 1,8, tavalyelőtt egy-, 2014-ben félmilliárd euró volt a menekültügyi kiadás.
A bizottság indoklása szerint a pénzügyi tárca a hadsereg támogató bevetéseinek, a bírósági eljárásoknak és a családtámogatásoknak a terheit nem számolta hozzá az éves összeghez. A menekülteknek folyósított családtámogatási hozzájárulás 2015-höz viszonyítva idén megduplázódott, 434 millió eurót utalnak erre a célra. A menekültekkel foglalkozó hatóságok és bíróságok költségei is megnövekedtek, az osztrák menekültügyi hivatal (BFA) éves költségvetése 2017-ben 964 millió eurót tesz ki, amely több mint kétszerese a 2014-esnek.
A Der Standard megállapítása szerint a kiadások tovább növekedhetnek, amennyiben még több kérelmet fogadnak el az osztrák hatóságok. A parlament költségvetési bizottsága szerint a menekültügyi költségek 2019-ben kezdenek el csökkenni.
A lap a szociális ügyi minisztérium számaira hivatkozva ismertette továbbá az is, hogy a szociális támogatásban részesülők valamivel több mint egyharmada tudna elhelyezkedni az osztrák munkaerőpiacon. Eszerint 2016 októberében nagyjából 220 ezren részesültek támogatásban, 64 százalékuk tartozott a keresőképes korosztályhoz. E csoport 41 százaléka azonban rokkantnyugdíjas, beteg vagy hozzátartozójának ápolásával foglalkozó volt.
A múlt héten bemutatott integrációs jelentés szerint 2016-ban feleannyi menekült akart Ausztriában maradni mint egy évvel korábban, mégis továbbra is az átlagosnál több menedékkérelem érkezik az osztrák hatóságokhoz. Míg 2005-ben 22 ezer, 2010-ben 11 ezer és 2014-ben 28 ezer, addig 2015-ben mintegy 90 ezer menedékkérelmi eljárást adtak be Ausztriában. A tavaly benyújtott több mint 42 ezer menedékkérelem közül csaknem 22 ezret bíráltak el pozitívan. Elsősorban Afganisztánból, Szíriából, valamint Irakból származók akartak az országban maradni.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …