Német kormányalakítás – Merkel: a német politikusoknak civakodás helyett szolgálniuk kell

0

Véget kell vetni a civakodásnak a német politikában, és vissza kell térni a munkához, a haza szolgálatához – mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke szerdán pártja hagyományos hamvazószerdai nagygyűlésén.

A kancellár a mecklenburg-elő-pomerániai Demminben tartott gyűlésen rámutatott, hogy nem volt még olyan hamvazószerda választási év után Németországban, amikor nem volt új kormány.
Ezért most nem azzal kell foglalkozni, hogy „mit csinál rosszul a másik”, és a veszekedés és egymás rágalmazása helyett vissza kell térni a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködéshez.
A következő években dől el, hogy sikeres marad-e Németország, vagy lemarad, és a CDU mindent megtesz a németek jó jövőjének biztosításáért – mondta Angela Merkel.
A menekültválságban használt jelszavához visszatérve hangsúlyozta: „sikerülni fog, megoldjuk!” (Wir schaffen das!”).
A digitalizáció, a globalizáció és a geopolitikai átrendeződés kihívásainak megválaszolásáról szól a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kötött koalíciós megállapodás – fejtette ki Angela Merkel, kifogásolva, hogy kevés szó esik a megállapodás tartalmáról. Erről a többi között kiemelte, hogy sikerült visszaverni a szociáldemokraták törekvéseit, amelyek Németországban adóemelésre, az Európai Unióban a takarékos államháztartási politikát és államadósság-csökkentést előíró stabilitási és növekedési paktum fellazítására, az euróövezetben pedig az államadósság törlesztése feletti felelősség közösségi szintre emelésére irányultak.
Azzal kapcsolatban, hogy a szerződés alapján a CDU-tól az SPD-hez kerül a pénzügyminisztérium, a CDU elnöke hangsúlyozta, hogy ragaszkodnak az államháztartási egyensúly megőrzéséhez, azért is, mert a felelős pénzügyi-költségvetési politika az egyik legfőbb elem a párt arculatában, a „CDU márkában”.
Angela Merkel rámutatott, hogy pártja megszerezte az SPD-től a gazdasági minisztériumot, és kiemelte: a tárcát a kormánypolitika olyan központjává teszik, amely méltó lesz Ludwig Erhardhoz, a második világháború utáni nyugatnémet gazdasági fellendülés megalapozójaként tisztelt néhai CDU-s gazdasági miniszterhez és kancellárhoz.
Az úgynevezett politikai hamvazószerda a német belpolitika különleges dátuma: a farsangi időszak utolsó napját a pártok évtizedek óta egymás éles hangú, olykor ironikus támadásával töltik egy-egy kibérelt csarnokban vagy hatalmas sörsátorban. Ezúttal a közös kormányzásra készülő pártok viszonylag visszafogottan bírálták egymást, Angela Merkel például egyetlen párt vagy politikus nevét sem említette beszédében.
A CSU részéről is csak a tőlük jobbra álló új szövetségi parlamenti (Bundestag-) pártot, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű erőt támadták igazán élesen. A fő szónok, Markus Söder kijelölt bajorországi miniszterelnök a párt Passauban tartott gyűlésén kiemelte, hogy az AfD nem a CDU/CSU pártszövetség alternatívája, mert nem „polgári” párt, és számos tisztségviselője közel áll a széles körben neonáciként számon tartott Német Nemzeti-demokrata Párthoz (NPD).
Az AfD részéről Jörg Meuthen társelnök a szintén bajorországi Osterhofenben tartott pártgyűlésen úgy vélekedett, hogy a CDU és a CSU nevében a C betű (christlich, keresztény) nem a keresztény szó rövidítésére szolgál, hanem egy muzulmán vallási jelképre, a félholdra utal.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …