Német belügyminiszter: továbbra is nagy a terrorveszély Németországban

0

Változatlanul magas a terrortámadás kockázata Németországban, de nincsenek arra utaló jelek, hogy terrorveszély fenyegetné a karácsonyi vásárokat – mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter csütörtökön Berlinben a szövetségi és tartományi biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után.

Hangsúlyozta, hogy a terrorveszély várhatóan nem csökken a belátható jövőben, és minden korábbinál több embert, nagyjából 700 főt tartanak számon a terrorcselekmény elkövetésére hajlandó szélsőségesek között. Azonban a hatóságok minden korábbinál több eljárást is folytatnak, és „éjt nappallá téve dolgoznak a polgárok biztonságáért”.
A tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásáron történt iszlamista merénylet után feltárták a terrorelhárítás „hiányosságait” és megerősítették a rendszert, a többi között új, országszerte egységes kockázatelemzési módszert vezettek be és szigorították a terrorveszélyes külföldiek kitoloncolását szabályozó előírásokat. Így az újabb karácsonyi szezonban Németország már hatékonyabban védekezik a terrorveszéllyel szemben – mondta a miniszter.
Kiemelte, hogy a 40 szövetségi és tartományi hatóság, és a munkájukat összehangoló GTAZ erőfeszítései révén „sikerült megakadályozni egy sor terrortámadást”.
Az elhárító központ helyzetértékelése alapján a karácsonyi vásárok nincsenek kitéve az ország egészét jellemző szintnél magasabb fokú, külön ezeket a rendezvényeket célzó fenyegetettségnek – tette hozzá a német belügyminiszter.
Thomas de Maizire tájékoztatóján arról is beszélt, hogy a közbiztonság erősítése és a terror elleni harc sikere érdekében is fontos, hogy minél hamarabb megalakuljon a következő kormány. A németek biztonságának további erősítése „nagyon sürgető feladat” – mondta. Kiemelte, hogy a tervezett fejlesztések folytatásához új költségvetésre van szükség, amelyet csak a következő kormány tud megalkotni.
Tavaly december 19-én egy elutasított tunéziai menedékkérő követett el merényletet a német főváros egyik leghíresebb karácsonyi vásárán, a Breitscheid téren. A szélsőséges iszlamista egy lopott kamionnal halálra gázolt 12 embert, a támadásban félszáznál is többen megsebesültek. A vásárokat az idén minden korábbinál nagyobb szabású óvintézkedések mellett rendezik meg, a legtöbb helyszínt beton terelőelemekkel bástyáztak körbe, és erősítették a rendőri jelenlétet.
Thomas de Maiziere tájékoztatójával kapcsolatban a tárca a Die Welt című lap érdeklődésére közölte, hogy az idén eddig nagyjából 50 szélsőséges iszlamistát toloncoltak haza biztonsági okokból. A célországok között vannak európai államok is, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Oroszország. Hazatoloncoltak iszlamistákat Törökországba, Jordániába, Marokkóba, Tunéziába, Algériába és Afganisztánba is, négy embert pedig a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini rendszer keretében európai uniós tagországoknak adtak át.
A Die Welt szerint ez a korábbi gyakorlathoz képest „kitoloncolási hullámot” jelent, amely a tavaly decemberi berlini támadás tanulságai alapján indult el. A merénylet elutasított menedékkérő elkövetőjét, Anis Amrit el kellett volna távolítani az országból, de nem tudták hazatoloncolni, mert nem sikerült úti okmányt szerezni neki. Ezért a német hatóságok most igyekeznek mindent megtenni azért, hogy ne forduljon elő hasonló eset – írta a Die Welt.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …