Nem emelnek vádat emberölés és egyéb bűncselekmények miatt a nagyobb dohánycégek ellen Hollandiában

0

Nem emelnek vádat emberölés és egyéb bűncselekmények miatt a nagyobb dohánycégek ellen Hollandiában, az ügyészség csütörtöki döntése szerint ugyanis az érintett vállalatok megfelelően tájékoztatták a fogyasztókat az egészségügyi kockázatokról.

Az eljárást kezdeményező aktivisták és kórházak szerint a Philip Morris, a British American Tobacco, a Japan Tobacco International és az Imperial Tobacco Benelux cégeket büntetőjogi felelősség terheli, amiért tudatosan olyan termékeket árusítanak, amelyek halálos betegségeket okozhatnak.
A panaszosok azt állítják, hogy a dohányvállalatok csaltak a laboratóriumi teszteken, s hangsúlyozták, hogy „függőséget okozó dohánytermékek évtizedek óta tartó, nagy volumenű előállítása és árusítása miatt meg kell indítani ellenük a büntetőeljárást”.
A holland ügyészség csütörtökön közölte: a jelenlegi törvényi keretek között nincs valós esély arra, hogy megállapítsák ezen társaságok büntetőjogi felelősségét, ezért nem emelnek vádat.
„A dohányzás valóban halált okozhat, a vádhatóság szerint azonban a dohánycégek nem sértettek törvényt” – írták a kiadott közleményben, amelyben rámutattak, hogy a fogyasztók tisztában vannak az egészségügyi kockázatokkal.
Az aktivistákat képviselő Benedicte Ficq elmondta, hogy nem adják fel a harcot, és a fellebbviteli bírósághoz fognak fordulni. Kijelentette ugyanakkor, önmagában már az is nagy győzelem, hogy eddig példátlan társadalmi párbeszéd indult a kérdésről.
A British American Tobacco szóvivője üdvözölte a döntést. Mint mondta, nem is számítottak másra, mivel termékeik „minden vonatkozó előírásnak megfelelnek”.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …