Nagy László költő 1925. július 17-én született Felsőiszkázon. Most lett volna 92 éves, de már 39 esztendeje nincs közöttünk. Az iszkázi önkormányzat és a Nagy László Szellemi Örökség Alapítvány ebből az alkalomból emlékezett meg iszkázi szülőházánál, amelyet több mint harminc éve irodalombarátok kezdeményezésére emlékházzá nyilvánítottak és azóta is ápolják Nagy László szellemi örökségét, irodalmi rendezvények mellett rendhagyó irodalomórák, múzeumpedagógiai foglalkozások keretében. A huszadik század egyik legnagyobb hatású magyar költője Felsőiszkázról indult, a tüzes bortermő Somló-hegy mellől. Életútját meghatározta hűsége szülővilága szellemi-lelki gyökereihez. Az érték bizonyossága alapján teremtette meg életművét, folytatva a felelős, újulni-újítani képes, a jó ügyekért bajvívó magyar alkotói magatartás-hagyományt. Az önmagát szüntelenül művelő, naprakész költő tagadta a beskatulyázó, kirekesztő törekvéseket, kultúrszemlélete nem fogadta el a mesterséges határokat, így maradt hiteles egyéniség, „verseiben bujdosó”, a diktatúra évtizedeiben. Eredeti életműve kivételes súlyú a modern ember világszemléleti útkeresésében. Nehéz történelmi korban kellett betöltenie hivatását. A költő érzékenyebb a társadalmi problémákra, ez az érzékenység olyan teher, amely akár össze is roppanthatja viselőjét. Nagy László verseinek mondanivalója ma is időszerű és az is marad. Különös fénye volt az arcának, a tekintetének, a mosolygásának, a mozdulatainak. Ezt a fényt a feje feletti glória adta, aranyozta be vele fényét. Az emlékház irodalmi élete több évtizedes hagyományra tekint vissza: 1984-ben állították helyre annak érdekében, hogy a költő szellemi örökségét a szülőföldjén ápolják, fenntartója a helyi önkormányzat segítségével ma az iszkázi székhelyű Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány. Az első összejövetelt 2003-ban tartották, ettől kezdve évente legalább egy, de néha több alkalommal is tematikus irodalmi eseményeknek ad helyet a ház. A népes társaság megkoszorúzta a költő domborművét, majd Nagy András grafikusművész, a költő fia vette át a házigazda szerepét. Köszöntötte a szép számmal megjelent kortárs magyar irodalom és művészetélet jeles képviselőit, akik között írók, költők, irodalomtörténészek, kritikusok, műfordítók népesítették be az iszkázi szülőház kertjét. Nagy András találóan jegyezte meg: – Azok jöttek el, akik még hallják a Pegazus szárnyak zenéjét! Édesapja költészetéről kifejtette: – Annyira sokoldalú, hogy évtizedekre elegendő témát nyújt azoknak, akik örökségét tovább kívánják vinni. Az elmúlt években sor került már lemezbemutatókra, valamint az életmű egyes részeinek különböző források és műfajok szerinti bemutatására. Ennek az életműnek a műfordítások épp annyira szerves részei, mint a versek vagy a néphagyomány ihletésében született írások. Így jött létre a balkáni népekkel foglalkozó alkalom gondolata is, amelyben nagy szerepet kapott Nagy László és a bolgár irodalom kapcsolata. A határokon átívelő szellemi kör mellett ugyanakkor megragadható egy tág értelemben vett tanítványi kör is: azok a mai fiatal költők, akik elődjüknek és példaképüknek tekintik őt, akik számára Nagy László utat mutat, mert egy olyan alkotói magatartást érvényesít, ami segíti őket pályájukon – fogalmazott Nagy András. Végigsétálva költő szülői házában, megtudtuk, hogy a házat Nagy Béla, a költő édesapja építette 1908-ban. Jellegzetes középparaszti lakóház, zárt folyosós, a konyha a két szoba között van, a ház két végén kamra, illetve a nyári konyha. A házhoz illeszkednek a gazdasági épületek, a kert végében pedig pajta van. A déli szoba ma is olyan, mint a szülők életében. A konyhában Nagy László életét bemutató kiállítást láthat az érdeklődő, az északi szoba az alkotóműhely. A régi kamrában a költő apjának szerszámai és tevékenységét elismerő oklevelei vannak. A szín helyére építették az úgynevezett bolgár szobát, melyet a bolgár kormány építtetett a költő emlékére, hiszen Nagy László sok művet fordított, és ő tette ismertté a bolgár verseket magyar nyelven. Az emlékházon két emléktáblát is láthatunk: a homlokzaton lévő a házat jelöli, az oldalfalon lévő, Orosz János és Szilágyi Bernadett domborműve a költőt örökíti meg. A szülőház udvarán az egykori pajta helyén közös összefogással már két éve Pegazus pajta építését álmodták meg, amelyben hetven férőhelyes nagyterem és a programok lebonyolításához szükséges kiszolgáló helyiségeket szeretnének kialakítani. A pajtát Iszkáz község önkormányzata és a Nagy László Szellemi Örökség Alapítvány tervezte, de még nem sikerült pályázati pénzhez jutniuk, ezért nem tudták megvalósítani. De reménykednek, hogy belátható időn belül az elképzelésüket siker koronázza. Az árnyat adó gyümölcsfák alatti asztaloknál foglaltak helyet a költészet kedvelői, a rendezvény résztvevői. Falusi Márton műsorvezető és beszélgetőtárs köszöntötte a résztvevőket. A díszvendégként jelenlévő Sára Sándor Kossuth-díjas filmrendező elmondta: – Akkor jártam először Nagy László iszkázi szülőházánál, amikor filmet készítettek vele. Égi kökényfák alatt címmel 1980-ban mutatták be tévéfilmjét, amely Nagy László vallomása szülőföldjéről, az iszkázi otthonról és gyermekkoráról szól. Falusi Márton kérdései nyomán felidézte Nagy Lászlóhoz és a közös szellemi körhöz fűződő emlékeit, többek között egy budapesti, spontán irodalmi összejövetel alkalmát, amikor belvárosi lakásában az 1960-as években Berek Katalin előadóművész szavalni kezdte a jelenlévő költő verseit. Ő volt Nagy László költeményeinek leghitelesebb tolmácsolója. Sebők Melinda irodalomtörténész érdekes előadásában az 1965-ben megjelent Himnusz minden időben című kötet portréversein keresztül a költő művészeszményét és példaképei iránti hűségét állította a középpontba, kiemelve Nagy László ezeken keresztül megfogalmazott ars poeticáját is: „Hűségem mindig kötött a néphez, akinek a nyelvén írok. Hű akartam lenni a magyar költészethez, ami nemcsak síkraszállást jelent megmaradásunkért, hanem azt a gondolatot is kifejezi, hogy fölösleges áldozatok nélkül jussunk közelebb a már megbűnhődött eszményi jövőhöz” – idézte. – A magyar nép sorsproblémáit, nemzettudatát, modernségét és európaiságát Nagy László költő a bartóki modell húrjain, a folklór erezetén át valósította meg. A néphagyomány ösztönző erejéből táplálkozó, világirodalmi folklórforrásoktól ihletett költő visszanyúl a nemzeti kulturális örökség hagyományaihoz – hangsúlyozta az irodalomtörténész. Lázár Csaba előadóművész többek között Kiss Ferenc halálára írt, A fekete költő című verset mondta el élményszerű átéléssel a közönség elismerő vastapsa kíséretében. A műsort színesítette Bubrik Máté dudajátéka. Az élményt adó kerti emléknapon beszélgetni lehetett a költő fiával, Nagy András grafikussal és öccsével, Ágh István költővel. A testvér felidézte a régi szép együtt töltött családi éveket. Zárszóként a további tervekre utalva Nagy András elárulta: – Jövőre ilyenkor hármas kötelességnek szeretnék eleget tenni. Nagy László emléke mellett megidézni felesége, a szintén költő Szécsi Margit műveit születése kilencvenedik évfordulója alkalmából, valamint megünnepelni Nagy László öccse, Ágh István nyolcvanadik születésnapját. Tollár Sándor
