Nagy a kereseti különbség a keleti és nyugati német tartományok között

0

Németország keleti tartományaiban negyedszázaddal az újraegyesítés után is többet dolgoznak, de kevesebbet keresnek az emberek mint a nyugati tartományokban – írja a Kölner Stadt-Anzeiger.

Sabine Zimmermann, a Baloldal parlamenti képviselője a szövetségi és tartományi statisztikai hivatalok adatait idézve a lapnak elmondta, hogy keleti német tartományokban (Berlin nélkül) tavaly egy dolgozó átlagosan 1360 órát töltött munkával, míg a nyugati tartományokban (szintén Berlin nélkül) 1286 órát.
A keleti tartományokban a bruttó éves átlagkereset 27 784 euró (8,5 millió forint) volt tavaly, a nyugati tartományokban 34 176 euró (10,4 millió forint), a szövetségi átlag pedig 33 284 euró (10,1 millió forint).
A legkevesebbet Mecklenburg-Vorpommern lakosai keresték tavaly, 26 692 eurót, a legtöbbet pedig Hamburg lakosai 39 678 eurót. A kereseti rangsorban második Hessen tartomány volt 36 896 euróval, Baden-Württemberg pedig a harmadik 35 876 Euro euróval és Bajorország a negyedik 35 284 euróval.
Még Brandenburg, a 28 118 euróval a keleti tartományok kereseti éllovasa is elmaradt 29 422 eurós átlagkeresetével a nyugati tartományok rangsorának végén kullogó Alsó-Szászország mögött.
„A munkaerő-piaci szakadék még egy negyed évszázaddal az újraegyesítés után is makacsul tartja magát, szó sincs az életminőség kelet-nyugati kiegyenlítődéséről” – mutatott rá Sabine Zimmermann.
Az átlagkeresetek közötti eltérés jórészt az egyes tartományok gazdasági szerkezetének sajátosságaival magyarázható. A frankfurti tőzsde DAX indexében szereplő harminc legnagyobb német vállalat egyikének sem valamelyik keleti tartományban van a székhelye, hanem az egykori Német Szövetségi Köztársaság területén. яндекс
Az új gazdasági tevékenységek képviselői, az innovatív kis- és középvállalatok is jellemzően a nyugati tartományokban hozzák létre székhelyüket. A kölni IW gazdaságkutató intézet (Institut der deutschen Wirtschaft Köln) júliusban kiadott innovációs térképe szerint Németország déli tartományai vezetnek a kutatás-fejlesztés terén. Ugyanakkor szoros összefüggés mutatható ki a kutatás-fejlesztésben és új szabadalmak bejelentésében sikeres régiók, valamint a reáltudományokban erős (matematika, informatika, természettudományok, műszaki tudományok) foglalkoztatási struktúra között is, ami szintén elsősorban a déli tartományokra jellemző.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …