Ajka – Műhelymunka a Kriptonház projektben

0

Tudásátadó Műhelymunka keretében beszélték meg Ajka négy testvérvárosa, az ausztriai Weiz, a németországi Unna, az erdélyi Székelykeresztúr és a finnországi Rovaniemi küldöttségének tagjai valamint a szakértők a Csingervölgy városrészben található egykori kriptongyár épületének fejlesztési, valamint a közös kulturális programok megvalósításának lehetőségeit.

A tanácskozást augusztus 21-én tartották Bányászati Múzeum konferenciatermében. A résztvevők megtekintették a világ első kriptongyára épületét is. A résztvevőknek a természeti környezet is megragadta a figyelmét, javasolták, hogy azt is hasznosítsák a programban. A szakmai együttműködést, amelynek alapja a testvérvárosok szakembereinek tapasztalata, tudása, Ajka Város Önkormányzata kezdeményezte.
Schwartz Béla, Ajka város polgármestere áttekintést adott a kriptongyár történetéről, majd elmondta, hogy a gyár egykori, ipartörténetileg értékes épületéből multikulturális és multifunkcionális környezetet varázsolnának. Kialakult egy koncepció, amely Európa-szerte is érdekes lehet, amellyel Ajka szeretne részt venni az Európa kulturális fővárosa 2023 programsorozatban. Szeretnék olyan gazdag programokat kínálni, ami Magyarország is egyedülállónak számít.
Navracsics Tibor, Veszprém-Balaton 2023. Európa Kulturális Fővárosáért felelős kormánybiztos köszöntőjében elmondta Ajka különlegessége abban rejlik, hogy komoly ipartörténeti hagyományokkal rendelkezik, volt időszak, amikor első volt innováció és újítások terén. Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 területe a Balaton, a Balaton-felvidéki aprófalvas települések, ahol erősek a gasztronómiai és a turisztikai hagyományok, a táj szépsége, a vendégszeretet. A térséghez két ipari hagyományokkal rendelkező város is tartozik, Veszprém és Ajka. A kulturális főváros programsorozat 1985 óta létezik, és megfigyelhető, hogy gyakori az elhagyott ipari épületek kulturális célú hasznosítása. A kriptonház beleillik ebbe a koncepcióba.
A világ első kriptongyár – a világelső Kripton-ház mondat jelzi az épület átalakulását, új funkcióját. A Kripton-ház hosszútávú fejlesztési elképzeléseiről, nemzetközi kapcsolatok kialakításának terveiről
Szegvári Péter vezető szakértő adott tájékoztatást, aki kijelentette, hogy ne csak a hagyományos formákban gondolkodjunk, hanem találjunk ki új, kreatív dolgokat. Ma a tudásalapú, okos, multikulturális élményközpont, a kreatív ipari fejlesztés a jövő útja. A virtuális kiállítótér is megvalósítható a mai kor technikai fejlettségi szintjén. Alkossunk olyant, amit a helyi társadalom is befogad, de szélesebb körben is érdeklődésre tart számot.
A testvérvárosok küldöttségének tagjai bemutatták a náluk sikeres kulturális, hagyományőrző, környezetvédelmi programjaikat, majd a műhelymunka során fogalmazták meg javaslataikat a Kripton-ház kialakításához és működtetéséhez.
Unna Fényművészeti Múzeuma, a világ egyetlen fénymúzeuma működését és társadalmi környezetét Claudia Keuchel, a kulturális bizottság elnöke és John Jaspers igazgató ismertette. Elmondták, hogy az intézmény egyesületi formában önkormányzati támogatással működik. A múzeumot kezdetben a lakosság nehezen fogadta el, azt tartották, hogy az csak egy szűk réteg, például a művészettörténészek részére készült. Megismertették azt a gyerekekkel, akik vitték a szüleiket, így elindult egy közeledési folyamat a lakosok és az intézmény között. Mára megszűnt az ellenállás. A megfelelő működéshez az is szükséges, hogy az intézményt a környezete befogadja, A belépőjegy kezdetben 6 euro volt, majd a költségek emelkedésével változtatni kényszerültek, ma 11 eurót kérnek. Ahhoz, hogy a projekt hosszú távon működhessen, gazdasági stabilitás szükséges.
Weizben az intézmények energiatakarékos működtetésére nagy hangsúlyt fektetnek, már van olyan épületük, amelyik több energiát termel, mint amennyit fogyaszt. A témát Erwin Eggenreich polgármester és dr Klaus Feichtinger testvérvárosi referens ismertette. A környezetvédelem egyre hangsúlyosabb világszerte.
Rovaniemiben, amelyet a Mikulás hazájának ismernek legtöbben, minden évben dizájnhetet tartanak, amelybe bekapcsolódhatnak a helyiek és más érdeklődők, például a divatbemutatón, ismertette TainaTorvela, az Arctic Design hét vezetője. A látogatók az egyedit keresik, vásárolják, az igényeik függvényében mindig meg kell újulni.
A székelykeresztúri múzeum vezetője, Sándor Zsigmond Ibolya elmondta, a város lakói őrzik a hagyományaikat. A fazekasság és a szitásság már nem működik, de a néptánc, a népviseletkészítés, a bútorfestés ma is virágzik. Múzeumpedagógiai órákat tartanak gyermekeknek, ahol felkeltik az érdeklődésüket. Kutatják a múltjukat, régóta végeznek ásatásokat, amely során számos kályhacsempe is előkerült.
A kriptongyár épületének megtekintését követően a résztvevők három csoportban folytatták a műhelymunkát, amelyben megfogalmazták többek között azt, hogy a tervezés során ki kell választani azt a csoportot, amely tagjainak kínáljuk a szolgáltatást. Fontos, hogy a projekt újszerű, a megszokottól eltérő legyen, ugyanis egy sokadik múzeumot nehéz volna gazdaságilag megfelelően működtetni. A megismertetésben alapvető a megfelelő marketingtevékenység, amelynek nem szabad pusztán a közösségi portálokra szorítkoznia. A célcsoport tagjait meg kell győzni arról, hogy miért érdemes oda látogatniuk. Alkalmazzuk bátran a technika és az informatika vívmányait. A művészetek terén az újszerű, a célközönség igényeit figyelembe vevő programok lehetnek csak működőképesek. A kriptongyár távol esik a városközponttól, így az épület megközelítésének gondos tervezése is alapvető, ugyanis attól függ a látogatók száma. A gépkocsival közlekedőknek parkoló szükséges, a helyijáratnak az épület előtt is van megállója, de számítani kell kerékpáros turistákra, és a környezettudatosság jegyében elektromos kerékpárok kölcsönzésében is gondolkodhatunk. Az épület energetikai korszerűsítése, a hőszigetelés, a környezetkímélő fűtés és egyre inkább a hűtés megoldása is komoly feladat az épület korábbi jellegének megőrzésével. Megoldást jelenthet a napelem, a geotermikus energia felhasználása. A csoportmunkák végeztével a testvérvárosok résztvevői jelezték, hogy a Kriptongyár projekt megvalósításához tapasztalataikkal a későbbiekben is szívesen hozzájárulnak, folytatják a megbeszéléseket netes találkozók keretében. Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatra több közös rendezvény ötletét is felvetették.

(ÖS)

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

EMLÉKKÉ VÁLT EGY LEGENDÁS KAPUS – Búcsú Takács Ferenctől

Szívfájdítóan ritkulnak a sorok. A nagy idők ajkai futballistái egymás után hagynak itt mi…