Moszkva válaszlépésekre készül az újabb amerikai szankciók nyomán

0

Oroszország válaszlépésekre készül az Egyesült Államok ellen az újabb amerikai büntetőintézkedések után, de Moszkva egyúttal bízik abban, hogy Washington be fogja látni a „szankciós spirál” folytatásának értelmetlenségét – közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a moszkvai diplomáciai tárca honlapján közzétett nyilatkozatában.

Rjabkov arra reagált, hogy az amerikai pénzügyminisztérium kedden az orosz Gefeszt-M elnevezésű vállalat és négy magánszemély ellen vezetett be újabb szankciókat, Észak-Koreával fenntartott kapcsolataik miatt. A diplomata szerint Moszkva megkezdte a megtorló intézkedések kidolgozását, „amelyek elkerülhetetlenek ebben a helyzetben”.
Rjabkov kifogásolta, hogy „a kétoldalú kapcsolatok következetes lerombolására irányuló, Barack Obama kormányzata által elindított trend folytatódik”. Rámutatott: azóta, hogy új csapat vette át a Fehér Ház irányítását, negyedik alkalommal történt hasonló „kilengés”, ami értelmetlenné teszi a kapcsolatok javításának szándékáról szóló washingtoni nyilatkozatokat.
„Washingtonnak az elmúlt években meg kellett volna tanulnia, hogy számunkra a szankciók nyelve elfogadhatatlan, és az ilyen lépések gátolják a valós problémák megoldását” – fogalmazott a külügyminiszter-helyettes, aki szerint az amerikai vezetés most „ugyanarra a gereblyére lépett rá”.
Rjabkov hangsúlyozta, hogy Oroszország mindig párbeszéd útján igyekezett rendezni a nézeteltéréseket.
A moszkvai amerikai nagykövetség hétfőn közölte, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti Oroszországban a nem bevándorlási vízumok kiadását, az amerikai külképviseleteken Moszkva által elrendelt létszámcsökkentésre hivatkozva.
Válaszul az Oroszországgal szemben bevezetett amerikai szankciók megszigorítására, valamint orosz diplomaták egy csoportjának tavaly év végi kiutasítására, Putyin elnök július végén közölte, hogy az Egyesült Államoknak szeptember 1-jéig 755 fővel kell csökkentenie a létszámot nagykövetségén és három konzuli képviseletén. Az orosz külügyminisztérium érvelése szerint így mindkét országnak egyformán 455 külügyi alkalmazottja marad a másikban.
Rjabkov az NHK japán tévétársaság által szerdán sugárzott nyilatkozatában bírálta az amerikai vízumkiadás felfüggesztését, amivel szerinte az Egyesült Államok „politikai célok érdekében könnyedén feláldozta legfontosabb értékét”, a szabadságot.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …