Moszkva központjába tette át a meghirdetett korrupcióellenes tüntetést Navalnij

0

Váratlanul Moszkva központjába tette át a hétfőre meghirdetett korrupcióellenes tüntetés helyszínét Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, a főváros ügyészsége viszont figyelmeztette, hogy a hatóságokkal nem egyeztetett lépés jogellenes.

Navalnij arra hivatkozva változtatta meg vasárnap késő este a rendezvény helyszínét, hogy a hatóságok – a kivitelezőkre nyomást gyakorolva – megakadályozták a színpad megépítését és a hangosítás felszerelését. Az önkormányzat egyébként megtiltotta kivetítők és hangosító berendezések használatát.
Az ellenzéki politikus a YouTube-on arra hívta fel követőit, hogy kora délután békés népünnepélyre gyűljenek össze a Moszkva szívében lévő Tverszakaja utcán. A szervezők 45-50 ezer emberre számítanak.
A belvárosban ugyanebben az időpontban a tervek szerint több népes hivatalos rendezvényt tartanak majd az Oroszország napja nevű ünnep alkalmából. A tüntetés szervezői korábban egy kevésbé központi helyszínben állapodtak meg.
A moszkvai rendőrség hétfő reggel arra figyelmeztetett, hogy elejét fogja venni minden „provokációnak”, és kötelességének megfelelően minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy szavatolja a nemzeti ünnep rendezvényein részt vevők biztonságát. A hatóság arra is felhívta a figyelmet, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) június 17-én kezdődő Konföderációs Kupája miatt a hónap elejétől rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettetett be a torna fordulóit megrendező orosz városokban.
Az elnöki rendelet értelmében egyébként a „sporteseményekkel összefüggésben nem álló” gyűlések és tüntetések időpontjáról, helyszínéről és résztvevőinek számáról a helyi végrehajtó hatalom szervei dönthetnek, a belügyi és a helyi biztonsági szervekkel egyeztetve.
A moszkvai önkormányzat regionális biztonsági osztálya „provokatív jellegűnek” minősítette a tüntetés helyszínének áthelyezését a Szaharov sugárútról a Tverszkajára. A hivatal szóvivője szerint nem lehet kétség afelől, hogy a rendet fenn fogják tartani.
Navalnij március 26-án, csakúgy mint most, országos korrupcióellenes akció keretében hirdetett megmozdulást a Tverszkajára, amelyen a szervezők szerint 30 ezren, a rendőrség szerint 8 ezren vettek részt. A rendőrség több mint ezer embert állított elő akkor, a neves ellenzéki aktivista pedig az előre nem egyeztetett tüntetés szervezéséért pénzbírságot, a hatósággal való szembeszegülésért pedig 15 napi elzárást kapott.
Alekszej Navalnij és az általa vezetett Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány hétfőre több mint 200 orosz településre hirdetett meg tiltakozó demonstrációt. A március 26-i megmozdulás 84 városra és falura terjedt ki. A résztvevők azt követelték, hogy a hatóságok vizsgálják ki annak a videónak a valóságtartalmát, amelyet az ellenzéki politikus március elején töltött fel a világhálóra. Ebben Navalnij súlyos, több mint egymilliárd euró értékű korrupcióval vádolta meg Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnököt.
Az orosz Távol-Kelet, Szibéria, az Altáj és Tatárföld városaiban már megkezdődtek vagy le is zárultak a hétfői tüntetések. Résztvevők előállításáról Vlagyivosztokból, Blagovescsenszkből és Kazanyból érkezett jelentés.
Oroszország napján az 1990-es orosz függetlenségi nyilatkozat elfogadásáról emlékeznek meg. Az évforduló 1992 óta munkaszüneti nap.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …