Mikrocenzus – KSH: a lakosság fele ott él, ahová született

0

A tavalyi kis népszámlálás (mikrocenzus) eredményei szerint a magyar lakosság több mint az ötven százaléka ugyanazon a településen él, ahová született, bár az ország területei ilyen szempontból is eltérnek egymástól – mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási főosztályának vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Kovács Marcell hozzátette: ilyen szempontból nagy a különbség az ország keleti és nyugati fele között. A keleti megyékben a lakosság több mint 60 százaléka ott él, ahová született, és 10 százaléknál is kisebb azoknak az aránya, akik a megyén kívülről költöztek oda, tehát ezek „nem célmegyék” – fogalmazott.
Pest megyében, illetve Budapesten a más megyéből átköltözők aránya 40 százalék. Míg Pest megyében ezeknek az embereknek a nagy része a fővárosból költözik ki, addig Budapest „olyan szívóerővel rendelkezik”, hogy 30 százalék az ország más részéről költözik oda – emelte ki.
Kovács Marcell közölte: a tavaly októberi mikrocenzus eredményei alapján a születések számának utóbbi években történt emelkedése „túlzott reményekre nem jogosíthat fel minket”. Az adatok szerint ugyanis száz szülőképes korú – 15-49 éves – nő 104 gyermeket hozott a világra, ami az utolsó, 2011-es népszámlálás eredményével összehasonlítva néggyel kevesebb. Tehát a születésszám csökkenése továbbra is fennálló trend – összegzett.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Tönkreteheti a magyar személyszállító hajósokat a tervezett kikötőkiosztás

A személyszállító hajók helyett a külföldi szállodahajóknak adnák a kikötőket Újlipótváros…