A kormány elkötelezett a fogyatékkal élők életminőségének javításáért

0

A magyar kormány elkötelezett abban, hogy a fogyatékos emberek életminőségét folyamatosan és minden eszközzel javítsa, társadalmi integrációjukat elősegítse, támogassa – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel, a fogyatékos emberek világnapja alkalmából.

A közleményben kiemelték: fontos, hogy a fogyatékos emberek ne maradjanak magukra nehézségeikkel, problémáikkal, ne szigetelődjenek el, hanem aktív, látható, egyenrangú állampolgárai legyenek a magyar társadalomnak.
A kormány fontosnak tartja, hogy a fogyatékos emberek számára elérhetőek legyenek az önálló életvitelükhöz szükséges szolgáltatások, és ehhez minden segítséget megad. Ennek érdekében a fogyatékosságügyi fejlesztésekre európai uniós forrásokból 103 milliárdot fordít a következő három évben, vagyis a szociális területre jutó mintegy 409 milliárd forint negyedét. Hozzátették: ezért hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén áprilisban az infokommunikációs akadálymentesítő alkalmazások fejlesztését támogató négymilliárd forintos pályázatot is.
A közleményben rámutatnak: befogadó társadalom nem épülhet a fogyatékos emberek nélkül. A társadalmi befogadás egyik legfontosabb eszköze a munkaerőpiaci esély megadása, a foglalkoztatás olyan formájú bővítése, aminek köszönhetően a fogyatékos emberek értékteremtő munkája is verseny- és piacképessé tehető. Éppen ezért a kormány felkarolja és támogatja azokat a programokat és kezdeményezéseket, amelyek a fogyatékos emberek társadalmi integrációját szolgálják. Az elmúlt években megújított pályázati rendszernek köszönhetően csaknem 200 ezer fogyatékos, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű ember dolgozik támogatott foglalkoztatásban, valamint a nyílt munkaerőpiacon – olvasható az Emmi közleményében.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Ajkai idősek köszöntése – Október az Idősek Hónapja

Őszintén szólva kissé zavarban vagyok a megszólításkor, nem is tudom, hogy kezdjem. Azt ne…