Már 37 gyermek halt meg az influenzajárványban az Egyesült Államokban

0

Az amerikai járványügyi központ (CDC) adatai szerint már 37 gyermek vesztette életét az idei influenzajárványban, amely 2009 óta a legsúlyosabb.

Országszerte folyamatosan nő a betegek száma, és ami a legaggasztóbb, hogy a kórházi kezelést igénylők száma is megugrott, mivel ezek a legsúlyosabb esetek, előrejelzik a halálos áldozatok lehetséges magas arányát – olvasható a The New York Times amerikai napilapban.
A megbetegedések elérték vagy meghaladták a 2014-15-ös szezonét, amikor a CDC adatai szerint 34 millió amerikai betegedett meg, 710 ezer ember szorult kórházi ápolásra és 56 ezren meghaltak.
Azzal számolunk, hogy az idei számok hasonló arányúak lesznek – közölte Daniel B. Jernagin, a CDC influenzarészlegének igazgatója egy telefonos sajtótájékoztatón.
Ezen a héten hét gyermek halt meg a betegség szövődményei miatt, ezzel 37-re emelkedett az idei influenzaszezonban a gyermek-elhalálozások száma. 2014-2015-ben 148 gyermek életét követelte influenzavírus.
Bár a járvány tombol, a központ még mindig javasolja az amerikaiaknak, hogy oltassák be magukat, igaz számos orvos és gyógyszergyár kifogyott az oltásokból.
A 2009-es újtípusú influenzajárvány idején ugyan több ember betegedett meg, de akkor egy új vírustörzs okozta a fertőzést. Idén a már 50 éve jelen lévő H3N2 vírus okozza a megbetegedéseket – ez a vírustörzs először 1968-ban jelent meg hongkongi influenza néven, és ez egyik legtöbb halálos áldozatot szedő vírustörzs.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …