Hosszú ideje őrlődőm és figyelem a hozzászólásokat. Sokat gondolkodtam ezen, hogy mit is és milyen formában írjak le, hogy kissé összekovácsoljam az eszem és szívemhez közel álló, bal és egyéb oldali, barátokat és ismerősöket, avagy ismeretleneket. Mindenki tollából olvasok véleményeket, gondolatokat, terveket. 48 éves vagyok, nem gyerek, de maximálisan fiatal, talán még sikeres is, de mindenképpen tapasztalt. Régen, nevezzük így az elmúlt rendszert minden szépségével, esetleges hibáival, terveket szőve, tetteket cselekedve, próbáltam tenni a közért, sőt ezt nem is bántam meg. Most kissé összeszorult gyomorral nézem a környezetem átalakulását a rám kényszerített demokrácia vívmányait. Magyar emberként élem meg, hogy mindig más népek által elért eredményekkel példálóznak, hivatkoznak és irányt mutatnak vezetőink. Gondolom és tudom, hogy nem ugyan olyan mentalitású emberek, nem olyan gazdasági alapokon nyugvó és a másképpen felépülő rendszereket másolnunk teljesen felesleges. Nekünk célszerű lenne első lépésként összefogni és célokat tűzni magunk elé, és szerintem minden magyar emberre egységesen szükségünk van. Sok félék vagyunk, sok féle gondolatunk, erényünk, hibánk van, erre építkezzünk! Koromnál fogva nem voltam nagy harcos, de voltam katona, akkor egy szakaszban sokan voltunk, mindenféle ember, nem egyformán gondolkodtunk. éltünk, viselkedtünk, viszont egy célért mindig egyformán álltunk oda, a fegyverünk csöve mindig előre mutatott és nem egymásra. Kusza gondolataimban ébredt talán, nem kellett volna a sorállományú honvédséget szétzúzni? Talán ez volt az a szervezet, ami a családon és az iskolákon túl pld nevelt közösségi életre, fegyelemre stb. Elősegítette a roma fiatalok képzését fegyelmezését beilleszkedését. Voltak, aki itt tanultak meg tisztálkodni, evőeszközöket használni, írni-olvasni, dolgozni. Nem lenne ma is alkalmas, béke időkben nevelési és egyéb közcélú feladatok ellátására? Talán elfelejtettük, hogy az eskü letétele mily érzéseket váltott ki a szülők, nagyszülők, rokonok lelkében? A leszerelt fiúk FÉRFIVÁ lettek. Ezen férfiak alapítottak családot, nemzettek gyermekeket és próbálták nevelni őket munkára, becsületre, tisztességre. Volt tapasztalatuk, hisz 2 évet a hazáért “harcoltak”, eggyé váltak, tudat alatt. Mást jelentett ezen emberek szájából hallani a haza, eskü, becsület szavakat. Sok mindent felejtettünk el évek alatt, mert ezt sulykoltál belénk, de miért akarunk mindent elfelejteni? Miért felejtjük el, szép és vidám emlékeinket, az óvodás kortól kezdődő közösségben eltöltött szép pillanatokat? Emelkedjünk felül azon, hogy voltak nehéz percek értek csalódások, lépjünk túl a múltban történt rossz emlékeken és fogjunk össze a HAZÁÉRT és Magunkért. Ne szapuljuk egymást, pláne ne, ha azonos gondolkodásúnak valljuk magunk, fogjuk meg egymás kezét, érintsük meg egymást és menni fog. Analizálhatjuk, hogy ki és mit tett, mit hibázott, akár éveken keresztül és akkor kitapossuk magunk alatt a talajt, lesz egy szép nagy gödör, amiből még nehezebb lesz előre indulni. Nem baj, ha nem ért velem mindenki egyet, én sem vagyok azonos véleményen mindenkivel, de valami még is összeköt bennünket, a jövő. Szita Róbert
