Lovaskocsival akart elütni embereket

0

Közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy ormánsági férfi ellen, aki el akarta ütni falubelijét lovaskocsival – közölte a vádhatóság kedden az MTI-vel.

A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfi tavaly októberben ittasan próbálta visszaterelni egyik lovát az utcáról az udvarába, két lóval befogott lovaskocsija a ház előtt állt. Az utcán megjelent egy ismerőse a lányával és a feleségével, akikkel a vádlott kiabálni kezdett, majd felült a fogatra, és feléjük hajtott.
A sértettnek az árokba kellett ugrania a lovaskocsi elől.
Az ügyészség közölte, hogy a közúti veszélyetetés akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Advent 2025 – Meg kell gyújtanunk a szeretet tüzét – Lelki készülődés karácsony szent ünnepére

Az Advent legszebb ünnepünkre, a karácsonyra készülődés időszaka. Ilyenkor újból átéljük I…