LMP: méltányos nyugdíjemelést és 50 ezer forintos nyugdíjminimumot!

0

Sokkolónak tartja a nyugdíjasok életkörülményeire vonatkozó adatokat az LMP, amely igazságos nyugdíjemelést és 50 ezer forintos nyugdíjminimumot javasol – mondta Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az idősek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Budapesten vasárnap.

Több mint az ország negyede, 2,6 millió ember él nyugdíjból vagy nyugdíjszerű ellátásokból, és a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint nőtt a szegénységben élő nyugdíjas háztartások száma – mondta Schumck Erzsébet.
Az öregségi nyugdíjban részesülők kétharmada, mintegy 1,4 millió ember él havi 120 ezer forintnál is kevesebből, miközben sokan havi 30-40 ezer forintot költenek gyógyszerekre – tette hozzá.
Hozzátette, a nyugdíjrendszer mellett az egészségügyi és szociális ellátás határozza meg a nyugdíjasok mindennapjait, de Magyarországon mindkettő hanyatlik, ráadásul sok családban a gyermekek külföldön keresik a boldogulásukat, így az idős szülők egyedül maradnak.
Az LMP szerint értékálló nyugdíjakra, gondoskodó intézményrendszerre és érzelmi biztonságra van szükségük az időseknek – jelentette ki Schmuck Erzsébet.
Az LMP 50 ezer forintos nyugdíjminimumot tervez és igazságos, méltányos nyugdíjemelést, amely szerint az alacsonyabb nyugdíjak nagyobb mértékben növekednek. A nyugdíjasok esetében az infláció számításához elsősorban azt vennék figyelembe, amit a nyugdíjasok fogyasztanak, a nyugdíjemelésnél pedig nem csupán az inflációt, hanem a reálbérek emelkedését is – fejtette ki.
Az LMP fontosnak tartja a nemzedékek közti szolidaritást szolgáló programokat és idősügyi nemzeti minimálprogramot is szeretne. Ennek érdekében hétfőn ötpárti egyeztetésre hívja a parlamenti pártokat, novemberben pedig konferenciát szervez a parlamenti pártok és a nyugdíjas szervezetek részvételével – ismertette a párt frakcióvezető-helyettese.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…