Lemondott doktori címe viseléséről a német kormány családügyi minisztere

0

Lemondott politikatudományból szerzett doktori címe viseléséről pénteken Franziska Giffey, a német szövetségi kormány család-, idős-, nő- és ifjúságügyi minisztere.

A berlini Freie Universität tudományegyetemen a Der Tagesspiegel című lap érdeklődésére megerősítették a Berliner Morgenpost című lap beszámolóját, amely szerint a miniszter egy levélben tudatta, hogy nem viseli többé doktori címét.
Az egyetem tudomásul vette a tájékoztatást – áll a Der Tagesspiegel hírportálján közölt beszámolóban, amelyben rámutattak, hogy a miniszter magáról a doktori címről nem tud lemondani, mert tudományos fokozatot csak a felsőoktatási törvény alapján erre felhatalmazott tudományos intézmények adhatnak és vonhatnak vissza közigazgatási eljárással. Így nincs akadálya, hogy az egyetem plágiumgyanú miatt ismét megvizsgálja Franziska Giffey értekezését.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa levelében kifejtette, hogy értekezését legjobb tudása és lelkiismerete szerint készítette el, a munkával szerzett doktori cím viseléséről mégis lemond, hogy elhárítsa a családját, politikai munkáját és a pártját fenyegető további károkat.
A Freie Universität a napokban közölte, hogy újabb vizsgálatot indítanak az értekezés ügyében. Az első vizsgálatot 2019 októberében zárták le. Megállapították, hogy a szerző 27 helyen sajátjaként tüntetett fel más művekből átvett részleteket, amivel szándékosan meg akarta téveszteni a munka bírálóit. Ugyanakkor az ilyen eljárások történetében példa nélküli módon mégsem vonták vissza a doktori címet, hanem megrovásban részesítették a szerzőt.
Az újabb eljárás közvetlen előzménye a Die Zeit című hetilap egy novemberben közölt írása, amely szerint az értekezést vizsgáló bizottság tagjai kivétel nélkül közel állnak a szerző témavezetőjéhez.
Az első vizsgálatot maga a miniszter kezdeményezte, miután egy politikusok tudományos munkásságára szakosodott plágiumvadász platformon megjelent egy elemzés, amely megkérdőjelezte doktori címének jogosságát.
Az ügy hátráltathatja Franziska Giffey karrierjét, amely eddig gyorsan magasra ívelt. A berlini Neukölln kerület sikeres polgármestereként országos ismertségre szert tett 42 éves politikus 2018-ban került be Angela Merkel kancellár kormányába, 2019-ben pedig már pártja egyik lehetséges elnökjelöltjeként tartották számon a német sajtóban. Éppen a plágiumgyanú körüli eljárás miatt nem indult el végül a tisztségért.
Az idén januárban bejelentette, hogy versenybe száll az SPD berlini szervezetének társelnöki tisztségéért. A választást november végén, éppen a plágiumügy újabb epizódjának idején tartják. A két új társelnök közül kerül majd ki az a politikus, akit az SPD a tartományi rangú főváros kormányzó polgármesteri tisztségére jelöl jövőre, amikor törvényhozási választást tartanak Berlinben.
Az utóbbi években több német politikust fosztottak meg doktori címétől, köztük Angela Merkel korábbi kormányainak két tagját, akik ezért távoztak is hivatalukból. Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszter 2011-ben mondott le a doktori dolgozatával kapcsolatban felmerült és időközben beigazolódott plágiumgyanú miatt, Anette Schavan oktatási és kutatási miniszter pedig 2013-ban távozott, miután plagizálás miatt visszavonták az 1980-ban szerzett doktori címét.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Koronavírus – A BioNTech és a Pfizer benyújtotta kérelmét a vakcinájuk európai engedélyezésére

A BioNTech és a Pfizer kedden benyújtotta kérelmét a SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakciná…