Külföldi sajtó Magyarországról – Spanyol, brit, német és brüsszeli vélemények Orbán Viktor politikájáról

0

Az ABC című spanyol lap, a BBC brit közszolgálati média, a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Süddeutsche Zeitung című német újságok, valamint a Financial Times című brit lap egyaránt a vasárnapi választásokkal kapcsolatban foglalkoztak pénteken Magyarországgal.

„Senki sem kételkedhet annak az Orbán Viktornak a politikai tehetségében és erejében, aki egy olyan kis országot, mint Magyarország referenciává tett számos, az EU-val szemben kritikus európai számára” – fogalmazott kis keretes írásában az ABC című spanyol konzervatív napilap. A szövegben, amely Hermann Tertsch budapesti különtudósító Orbán a kampányát a bevándorlás elleni sikereire alapozza című cikkéhez kapcsolódik, a lap kiemelte: Európában egyre többen szeretnének Orbánhoz hasonló vezetőt, aki félelem nélkül kimondja azt, amit ők gondolnak, de nem mernek kimondani. Orbán gazdaságpolitikája működik, az ország többsége pedig előnyben részesíti a mai magyar társadalmat azzal szemben, amit Nyugat-Európában lát – írta.
Az ABC szerint az „orbáni opciónak”, amelynek épp akkora jövője van Magyarországon, mint Európa többi részén, a korrupció az Achilles-sarka.
Terjedelmes háttéranyagot szentelt az április 8-i magyarországi választásoknak pénteken a BBC hírportálja Nick Thorpe-nak, a brit közszolgálati média közép-európai tudósítójának tollából. Az ember, aki szerint megszállták Európát című írás bemutatja Orbán Viktor politikai pályáját, a jelenlegi magyar helyzetet és történelmi kitekintést ad Magyarország közelmúltjáról, emellett kitér a kedvező gazdasági helyzetre, de a korrupciós vádakra, a sokak által bírált médiatörvényre és a civil szervezetek elleni támadásokra is.
Orbán Viktor rányomta személyisége bélyegét az európai politikára, a kormányfőt világszerte nagyra tartják azok, akik meg kívánják óvni a nemzeti szuverenitást a globalizációtól – írta a BBC, hozzátéve, történelmi megítélése attól fog függeni, hogy végül a győztes vagy a vesztes oldalon találja-e magát. Ha a visegrádi országok megerősödnek, és egyfajta ellensúlyt tudnak majd képezni Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár Európa-víziójával szemben, akkor Orbán „megnyugodhat”. Ha pedig végül a bírálói is arra a véleményre jutnak, hogy igaza volt, amikor „átokként” azonosította a migrációt, akkor győzelmet hirdethet. De ha az uniós támogatásokat a jövőben az európai értékek tiszteletben tartásához kötik, vagy ha a magyarok belefáradnak autoriter hatalomgyakorlási stílusába, akkor Orbán Viktor „magára fog maradni” – olvasható a cikkben.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap Szavazás Orbánról címmel közölte Stephan Löwenstein írását. A szerző kiemelte: kétségtelen, hogy Orbán Viktor és a Fidesz az utóbbi nyolc évben nagymértékben átalakította az államot és a törvényeket, „a saját javára is”, de a döntés arról, hogy folytassa-e tevékenységét az eddigi kormány „még” a nyolcmillió választópolgár kezében van, és a sajtóban zajló viták is azt mutatják, hogy megvan a véleménynyilvánítás szabadsága. A többi között kifejtette: önmagában hírértékű, hogy izgalmas a választás, de továbbra is az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Orbánnak meglesz a többsége.
Hozzátette még, hogy „Orbán Magyarországa messze a súlycsoportja felett bokszol az európai ringben”, és a miniszterelnök jóval nagyobb figyelmet kap a külföldi, főleg a német nyelvű sajtóban, mint a hasonló méretű országok kormányfői. Általában „rossz sajtója” van, de ez a belpolitikában inkább használt neki – írta a FAZ.
A liberális Süddeutsche Zeitung Magyarország és a világ gonosz többi része címmel közölte Peter Münch írását, amely szerint Orbán sokáig sikerrel épített „a migránsokkal és a sötét hatalmakkal szembeni félelemre”, de az ellenzék az utóbbi időben megerősödött. Kifejtette, hogy Orbán a félelemre építve igyekszik pártja támogatására ösztönözni a választókat, s megkönnyíti a dolgát, hogy az utóbbi években „a legtöbb médiumot az uralma alá hajtotta és létrehozta az általa meghirdetett +illiberális államot+ az állam átépítésével”, továbbá minden kulcspozícióban „hű követői ülnek, és a gazdaságot baráti oligarchák hálózata uralja”.
Így egészen a legutóbbi időkig nem volt kétséges, hogy 2010 és 2014 után ismét megnyeri a választást, de végül az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely személyében mégis lett ellenfele – írja. Hozzáteszi, hogy a legtöbb megfigyelő Orbán győzelmével számol, amely azonban „sokkal kevésbé lesz dicsőséges, mint 2014-ben” volt.
A Financial Times (FT) című brit üzleti napilap internetes cikkében úgy vélekedik, az ellenzéki pártok, a média és a magyar civil társadalom számára a vasárnapi választásokkal kapcsolatos kérdés nem csak az, hogy Orbán Viktor megnyeri-e a választásokat. A legutóbbi burkolt fenyegetések, a médiában kiszivárgott és a már beterjesztett új jogszabályok a kritikusok azon aggodalmait táplálták, amelyek szerint az újabb győzelem felbátoríthatja a Fidesz kormányt, hogy az Európai Unióval, a demokráciával és a jogállamisággal szemben keményebb álláspontot képviseljen – írja a szerző, Neil Buckley. A cikk idézi Orbán Viktort, aki hangsúlyozta: „a választás után elégtételt veszünk, erkölcsit, politikait, jogit”.
A FT hírösszefoglalójában is a magyar választásokkal foglalkozott, közölve, hogy a felmérések szerinti legvalószínűbb eredmény Orbán parlamenti többsége lesz. Orbán Viktor „szélsőjobboldali miniszterelnök” összecsapott az Európai Unióval az illiberális demokrácia kiépítésére irányuló törekvése miatt. Ellenfelei pedig azzal vádolják, hogy két kormányciklusa alatt nőtt a korrupció. Orbán tekintélyelvű módon lecsapott a médiára, ezért kevés független hang maradt – tették hozzá.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …