Külföldi sajtó Magyarországról – Német és olasz lapok

0

A Die Welt című konzervatív német lap az osztrák kormány megalakulásával, a Der Spiegel című hetilap pedig a kelet-közép-európai régió helyzetével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

A Die Welt hétfői számában közölte Thomas Vitzhum összeállítását, amely szerint a német szociáldemokraták (SPD) attól tartanak, hogy Ausztria az új kormány révén jobbra tolódik, követve Magyarországot, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) viszont azzal számol, hogy az új vezetésű Ausztriával Bajorországnak lesz egy újabb szövetségese Európában.
Hozzátette: Orbán Viktor magyar kormányfő a múlt heti uniós csúcson ismét a menekültek EU-s tagok közötti szétosztását elutasító tagállamok vezetőjeként lépett fel, azonban a CSU szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőinek csoportja „ennek ellenére meghívta január elején tartandó tanácskozásukra a Seeon kolostorba”.
A meghívással – amelyet még nem fogadott el a magyar kormányfő – a CSU „jelzést küld Berlinnek”, a szövetségi kormánynak, amelynél „bosszankodást” váltott ki Orbán legutóbbi látogatása a CSU képviselőinél. A 2015 szeptemberére, a menekültválság közepére szervezett korábbi látogatást „a kancellár politikája elleni bizalmatlansági szavazásként értelmezték” – írta a Die Welt.
A Der Spiegel a hét végén megjelent számában kapcsolati válság címmel közölte Jan Puhl és Tobias Rapp összeállítását, amelyben Magyarországgal kapcsolatban kiemelték, hogy „természetesen nincsen semmilyen Soros-terv, de ez Orbánnak és embereinek mellékes”. A kormányfő „hatalmi rendszerét az élteti, hogy ellenségképeket gyárt, és tölt meg élettel”, így az ellenségkép szerepébe kerülnek „a menekültek, a romák vagy éppen Soros”.
Hozzátették: Orbán Viktor számára az „+illeberális demokrácia+” azt jelenti, hogy a liberális állam intézményei már nem töltenek be központi szerepet. Szabad kezet szeretne kapni a kormányzáshoz, és a nemzeti konzultációk politikája legitimálására szolgálnak. És mivel „pontos érzéke van a nyugati politika ellentmondásaihoz, a menekültpolitikában sikerült Angela Merkel legfontosabb konzervatív ellenfelévé válnia”.
Uralma „nagyon egyszerűen működik: szilárd parlamenti többségével valamennyi hivatalt és intézményt a saját embereivel tölt fel” – írták a Der Spiegel szerzői, kiemelve: Orbán Viktor „népvezér, játékos, a szálakat a háttérből mozgató, a hatalomért élő, gátlások nélküli ember, és mindezzel együtt Európa egyik legtehetségesebb politikusa”.
Populisták előre, az osztrák-magyar jobboldal Európát fenyegeti címmel kommentálta az új osztrák kormány megalakulását a La Repubblica, amely az új osztrák és a visegrádi országok várható közeledésére is felhívja a figyelmet.
Az olasz balközép napilap vasárnapi cikke szerint megvan a veszélye annak, hogy a bécsi kormány erőteljesen elmozdítja a térség egyensúlyát, „önrendelkező és euroszkeptikus Mitteleurópát teremtve az egykori Habsburg-birodalom tengelyén egészen Lengyelországig”.
Az új Ausztriához mostantól „kicsi és nagy Orbánok csatlakozhatnak a régi vasfüggöny mögül, akik az európai menekültmegállapodások ellen lázadnak, és kevéssé szolidárisak az EU-partnerekkel” – vélte a napilap.
A La Repubblica egy másik cikke szerint az új bécsi kormány a visegrádi csoporthoz csatlakozik, amely már „egy ideje az EU erősítése ellen cselekszik, és a nemzeti szuverenitás teljes újraépítésére törekszik”. A cikk megjegyzi, hogy a tavaszi olaszországi parlamenti választásokkal, vagyis az olasz populista pártok esetleges győzelmével a visegrádi csoport kiterjedhetne Olaszországra is.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …