Külföldi sajtó Magyarországról – A cseh Hospodárské Noviny a magyar választásról

0

Orbán Viktor magyar kormányfő láthatóan ideges, mert nem biztos, hogy az április 8-ra tervezett választáson olyan nagyarányú győzelmet arat, mint azt eddig várta – írja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap hétfőn.

A tekintélyes újság szerint ennek bizonyítéka Orbán ünnepi beszéde volt március 15-én, amikor „emocionális beszédben” figyelmeztette a Fidesz jelöltjeit, hogy egyenlőtlen küzdelemre kell számítaniuk a „Soros-jelöltekkel” szemben. Szerinte a Fidesz oldalán lesz a nép és a demokrácia, míg a másik oldalon az árulók – olvasható „A magyarokra áprilisban mégis érdekfeszítő választás vár” című írásban.
Martin Ehl külpolitikai rovatvezető, az írás szerzője szerint Orbán ugyan a harmadik győzelem felé tart, de beszéde és a Fidesz jelöltjének hódmezővásárhelyi bukása megerősítette azt az ellenzéki körökben egyre inkább terjedő, 2010-óta nem ismert érzést, hogy a Fidesz legyőzhető.
A szerző szerint a Fidesz-kormányzat „emocionális, hazugságokkal teli kampányt folytat a bevándorlók és Soros György ellen”. A választók jelentős része ebben a légkörben nem meri beismerni, hogy nem szavazna a Fideszre.
A Fideszt az utóbbi hónapokban több kormoly botrány is érte – Kósa Lajos, Tiborcz István zavaros ügyei – de mindezekről a magyarok, elsősorban a vidéken lakók, csak nehezen szereznek tudomást. A közszolgálati televíziót a Fidesz „teljes mértékben uralja”, a kereskedelmi média pedig nagy nyomás alatt van és fél a komolyabb bírálatoktól.
Hamis illúziókat táplálni ugyan nem érdemes, de az ellenzék esetleges összefogása, főleg az egyéni körzetek esetében, sikerrel kecsegtet több helyen, s a választás új dimenziókat kapott. Az eredményt valószínűleg az fogja eldönteni, milyen mértékben sikerül a Fidesz minden igyekezete és nyomása ellenére is összefognia az ellenzéknek – zárja írását a cseh Hospodárské Noviny.

Maďary čekají v dubnu napínavé volby. Orbánova podpora sice neklesá, opozice se ale proti němu spojuje

Tři týdny před maďarskými volbami není drtivé vítězství Orbánova Fideszu tak jisté jako dřív. Opozice jedná o vzájemné podpoře a mohla by při vyšší účasti svých voličů připravit premiéra Orbána o jednobarevnou většinu. Fidesz chvíli zaváhal s kampaní proti imigrantům a Georgi Sorosovi, ale jeho mašina se opět rozjela.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …