Koronavírus – Egy hónapra bezárnak a bárok és a kávéházak Brüsszelben

0

Az egyre terjedő koronavírus-járvány megfékezésére a belga főváros és a hozzá tartozó régió minden bárjának és kávéházának, rendezvényközpontjának legalább egy hónapra be kell zárnia, emellett közterületen tilos lesz az alkoholfogyasztás is csütörtök reggel 7 órától – erről döntött a Brüsszel-fővárosi régió vezetése szerdán.

A tájékoztatás szerint a bezárás az alkoholt nem árusító vendéglátóhelyekre és a sportlétesítmények büféire is vonatkozik.
A megszorító intézkedések az éttermekre és az olyan vendéglátóhelyekre nem vonatkoznak, ahol ülő vendégek számára ételt szolgálnak fel. Az éttermek asztalainál legfeljebb négy ember tartózkodhat zárt- és szabadtéren egyaránt. Az asztalokat megfelelő távolságban kell elhelyezni.
Az éjszaka is nyitva tartó üzleteknek 22 órakor be kell zárniuk, a piacokon továbbra sem szabad élelmiszert helyben fogyasztásra árusítani, a sporteseményeket a következő hónapban csak zárt ajtók mögött szabad megrendezni.
Rudi Vervoort, a brüsszeli régió miniszterelnöke sajtótájékoztatóján az intézkedéseket a koronavírus-járvány felgyorsult terjedésével indokolta.
Tájékoztatása szerint Brüsszelben minden hetedik vírusteszt pozitív eredményt mutat, a fővárosban nincs egyetlen önkormányzat sem, ahol az esetszámok az országos átlag alatt maradnának. A fővárosi régióban jelenleg 100 ezer lakosra 500 fertőzött jut. A napi új esetszámok tekintetében Brüsszel a második helyen áll az európai fővárosok között, csak Madrid előzi meg, utána pedig Párizs következik – mondta a miniszterelnök.
A belga nemzeti közegészségügyi intézet szerdai tájékoztatása szerint az újonnan fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában 2466 volt, ami 57 százalékkal magasabb az egy héttel ezelőttinél. Belgiumban 100 ezer lakosra 246 fertőzött jut, 77 százalékkal több, mint egy hete. Kórházba naponta átlagosan 89 embert szállítanak. A jelenleg kórházban ápolt 952 beteg közül 189-nek kell intenzív ellátást biztosítani. A járvány megjelenése óta a betegségben több mint 10 ezren haltak meg Belgiumban.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …