Koronavírus – Brit egészségügyi miniszter: csak a végső eszköz lehet az országos zárlat

0

A brit egészségügyi miniszter szerint a koronavírus-járvány megfékezésének végső eszközeként alkalmazható csak az egész országra kiterjedő zárlat elrendelése, a brit kormány helyi szintű intézkedésekkel törekszik a fertőzések újból gyorsuló terjedésének megállítására.

Matt Hancock a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva pénteken kijelentette: a lakosságnak a „hatos szabály” betartásával kell segítenie a járvány elleni küzdelmet és az országos zárlat elkerülését.
Hancock arra utalt, hogy a brit kormány rendelete értelmében hétfő óta szabadtéri közterületeken, éttermekben, pubokban, egyéb közösségi létesítményekben és magánlakásokban hatnál több, nem egy háztartásban élő ember nem gyűlhet össze egymás közvetlen közelében.
Az egészségügyi miniszter kijelentette: azzal a reménykeltő üzenettel tud szolgálni, hogy ha mindenki betartja a „hatos szabályt”, és ha pozitív koronavírus-teszt, illetve közeli ismerősök szűréssel kimutatott fertőződése esetén mindenki követi az elkülönítésre kidolgozott szabályokat, akkor ellenőrzés alatt lehet tartani a járványhelyzetet.
Hancock úgy fogalmazott: az országos kiterjedésű zárlat csak az utolsó védvonal lehet, a kormány helyi szinten szeretné tartani a védekezést.
A nagy-britanniai koronavírus-járvány elhatalmasodása nyomán, március végétől a brit kormány széles körű országos korlátozásokat rendelt el. A legszükségesebb eseteket kivéve a lakosság nem hagyhatta el otthonait, az éttermek, a pubok, a színházak, a mozik bezártak, és csak a kulcsfontosságúnak minősített feladatokat ellátó alkalmazottak mehettek munkába.
Az azóta jórészt feloldott korlátozásoknak súlyos gazdasági áruk volt: az idei második negyedévben példátlan ütemben, 20,4 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék (GDP) negyedéves összevetésben, és áprilisban, a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások érvénybe léptetése utáni első teljes hónapban is rekordmértékben, 20 százalékkal esett a GDP-érték az előző hónaphoz képest.
Minapi alsóházi meghallgatásán Boris Johnson miniszterelnök kijelentette: nincs szándékában ismét ilyen szigorúságú országos korlátozó intézkedéseket hozni, mivel ennek katasztrofális pénzügyi következményei lennének.
Matt Hancock egészségügyi miniszter ezt megerősítő pénteki nyilatkozatának előzményeként a BBC közszolgálati médiatársaság és a Financial Times üzleti napilap olyan értesüléseket közölt, hogy a kormány rövid ideig, legfeljebb két hétig tartó, de széles körű és országos kiterjedésű korlátozásokat fontolgat a koronavírus-fertőzések ismét gyorsuló terjedésének megfékezésére.
A meg nem erősített értesülések szerint szóba kerülhet a lehetséges intézkedések között egyes vendéglátóhelyek újbóli bezárása vagy nyitva tartási idejük korlátozása. Az iskolák ugyanakkor nyitva maradnának és a munkahelyükre már visszatért alkalmazottaknak sem kellene újból otthonról dolgozniuk.
Sadiq Khan, London polgármestere pénteken bejelentette, hogy a járvány miatt elmarad a hagyományos újévi londoni tűzijáték, amelyet minden évben százezrek tekintenek meg a Temze partján.
Khan az LBC londoni kereskedelmi rádiónak nyilatkozva közölte: most nem lehet megkockáztatni, hogy ekkora tömeg gyűljön össze.
Hozzátette: a városvezetés valami mást fog kitalálni annak érdekében, hogy az emberek a nappalijuk nyújtotta kényelemben és biztonságban, a televíziót nézve köszönthessék az újévet.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …