Koronavírus – Brit egészségügyi miniszter: a szabályok megsértése még szigorúbb szabályokhoz vezet

0

A brit kormány kénytelen lenne a koronavírus-járvány megfékezését célzó szabályok további jelentős szigorítására, ha az emberek nem tartják magukat a jelenlegi előírásokhoz – mondta vasárnap Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.

Hancock a BBC televízió politikai magazinműsorának nyilatkozva elmondta: igaz, hogy a kórházi ellátásra szoruló koronavírus-betegek, illetve a halálos áldozatok száma jelenleg alacsony, de ez a két adat késleltetéssel követi a kiszűrt fertőzések számának változásait.
A brit egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai alapján a szombat este zárult 24 órában 4422 új koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal Nagy-Britanniában. Ez több mint négy hónapja a legmagasabb napi koronavírus-fertőződési adat.
Júliusban és augusztusban nem érte el az ezret a tesztekkel igazolt új koronavírus-fertőzések napi számának egy-egy hétre vetített átlaga.
A brit egészségügyi minisztérium ismertetése szerint szombaton 27-en haltak meg a koronavírus okozta Covid-19 betegségben.
Az áprilisi tetőzés idején voltak olyan időszakok, amikor meghaladta a napi 1200-at a koronavírus-betegség halálos áldozatainak száma.
Matt Hancock a vasárnapi BBC-műsorban ugyanakkor visszautasította azt a riporteri felvetést, hogy a kormány túlreagálná a koronavírus-helyzetet, kijelentve: a halálozási számok a korábbi kiugró adatoknál valóban alacsonyabbak, de ez a mostani helyzet, és a külföldi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a fertőzések számának növekedése után elkezd növekedni a kórházi kezelésre szorulók, majd a halálozások száma is.
Hozzátette: Nagy-Britannia fordulópont előtt áll, de ha mindenki betartja a járvány megfékezését célzó előírásokat, akkor elkerülhetők az országos szintű korlátozó intézkedések.
Az egészségügyi miniszter közölte: nem zár ki ilyen intézkedéseket, de nem szeretne ehhez az eszközhöz folyamodni.
Boris Johnson miniszterelnök ugyanakkor a héten kijelentette, hogy a brit gazdaság nem viselné el az újbóli teljes körű országos zárlatot, és neki egyáltalán nincs szándékában ismét ilyen szigorúságú intézkedések elrendelése.
A brit kormány az elmúlt napokban helyi szintű korlátozásokat léptetett életbe mindenekelőtt Anglia északkeleti és északnyugati térségeiben és nagyvárosaiban, ahol jelentősebben megugrott a naponta kiszűrt új fertőződések száma.
Szeptember végétől azonban jelentős pénzbüntetéssel sújthatók azok, akik nem tartják magukat a karanténszabályokhoz.
A brit kormány új rendelete alapján szeptember 28-tól ezer font (csaknem 400 ezer forint) bírság szabható ki azokra, akiket pozitív koronavírus-teszt vagy közeli ismerősük, hozzátartozójuk pozitív tesztje miatt elkülönítésre köteleznek, ám e kötelezettségüknek nem tesznek eleget.
Ismétlődő kihágás esetén 10 ezer fontig terjedő büntetés is kiróható.
A kormányrendelet alapján büntetés vár azokra vállalatokra is, amelyek munkára kötelezik vagy megbüntetik elkülönítésben lévő alkalmazottaikat.
Az elkülönítésre kötelezett alacsony jövedelmű munkavállalóknak ugyanakkor a kormány egyszeri 500 font (200 ezer forint) támogatást folyósít.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …