Klímaegyezmény – Al Gore volt amerikai alelnök szerint nem lehet visszatérni a 19. századhoz

0

Élesen bírálta Al Gore volt amerikai alelnök a hivatalban lévő Donald Trump döntését a párizsi klímaegyezményből történő amerikai kilépésről, és leszögezte, hogy nem lehet sikeres gazdaságot építeni a 19. század újrateremtésének ígéretével.

A volt demokrata párti alelnök – aki egyúttal Nobel-békedíjas tekintélyes környezetvédelmi aktivista is – az NBC televízió vasárnap délelőtti, Szemben a nemzettel című politikai vitaműsorában élesen bírálta a republikánus párti Trump elnök csütörtökön bejelentett döntését az Egyesült Államok kilépéséről a klímaegyezményből.
Az újságíró azon felvetésére, hogy mit mondana azoknak a nyugat-virginiai bányászoknak, akiknek Donald Trump megígérte a szénbányák újranyitását, Gore hangsúlyozta: a széniparban a munkahelyek egyáltalán nem a klímaegyezményben foglaltak betartása miatt szűntek meg, hanem a folyamat már jóval korábban, az iparág gépesítésével megkezdődött és a szenet mint fűtőanyagot már réges régen a gáz váltotta fel. A volt alelnök leszögezte: az Egyesült Államok nem építhet sikeres gazdaságot „a 19.század újrateremtésének ígéretével”.     Trump elnök a kilépés csütörtöki bejelentésekor arra is hivatkozott, hogy a párizsi egyezmény előnytelen az Egyesült Államoknak, mert az amerikai dolgozók munkahelyeinek elvesztésével, gyárak bezárásával és alacsonyabb jövedelmekkel jár, s mindennek költségeit az amerikai adófizetők fedezik.
Al Gore vasárnap egy másik interjújában, amelyet a Fox televíziónak adott, arra emlékeztetett, hogy a párizsi klímaegyezménynek köszönhetően Kína jelentősen csökkentette károsanyag-kibocsátását, India pedig „jelentősen elmozdult a szén helyett a napenergia hasznosítása felé”. Hozzátette: a párizsi egyezmény sikeres jelzést küldött az országoknak és a vállalatoknak egyaránt, és az Egyesült Államoknak kár volt nem figyelembe vennie ezt. Gore „meggondolatlan és védhetetlen” lépésnek minősítette a klímaegyezményből történő kilépést.
Scott Pruitt, a környezetvédelmi hivatal (EPA) vezetője az NBC televízióban leszögezte: a kilépés „nem politikai döntés volt”, és Trump az amerikai munkahelyek megőrzését és a gazdaság érdekeit tartotta szem előtt.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …