Kihirdették a Super 12 – Magyar Bor Nagydíj idei győzteseit

0

A Magyar Borszakírók Köre Super 12 elnevezésű meghívásos borversenyén a Magyar Bor Nagydíjat Györgykovács Imre 2015-ös Nagy-Somlói furmintja és Koch Csaba 2012-es Villányi Csanád Cuvée-je nyerte el 12-12 fehér- és vörösbor közül – jelentették be a szervezők kedden Debrecenben, a Déri Múzeumban tartott sajtótájékoztatón.

Kovács Pál, a Debreceni Borozó felelős lapkiadója elmondta: a válogatásba olyan fehér- és vörösborok kerülhettek be, amelyek a tagok szavazatai alapján 2017-ben kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban versenyképesek.
A borszakírók kizárólag olyan borokra adhatták a voksukat, amelyek a verseny évét megelőző öt év szőlőterméséből készültek – tette hozzá.
Kovács Pál elmondta: az idei versenyben 12 borvidék 16 pincészetének borai versenyeztek a nagydíjért. A decemberi vakteszten a borszakírók két bizottságban, két körben, mindkét alkalommal más-más sorrendben kóstolták és értékelték a borokat. A versenyt a legmagasabb összesített pontszámot kapott fehér- és vörösbor nyerte.
Dani János, a Déri Múzeum régészeti igazgatóhelyettese hozzátette, hogy a Super 12 – Magyar Bor Nagydíj díjátadó gálaünnepségét szombaton délután tartják a múzeum dísztermében. A borgála belépőjével az érdeklődők megtekinthetik a múzeumban a reformáció 500. évfordulójára rendezett, A hit megtartó ereje című, február végéig nyitva tartó kiállítást is.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…