Késes támadás Hamburgban, egy halott

0

Késes támadás történt pénteken a németországi Hamburgban, egy ember meghalt, a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.

A hamburgi rendőrség az eset után kiadott első közleményét frissítve azt közölte, hogy a feltételezett elkövető a nyomozás első megállapításai alapján belépett egy szupermarketbe, majd leszúrt egy embert, aki belehalt sérüléseibe.
A késelés után elhagyta az üzletet, és menekülés közben megsebesített négy embert.
A támadót járókelők fogták le, a dulakodás közben könnyebb sérüléseket szenvedett. Végül a helyszínre érkező civil ruhás rendőrök őrizetbe vették.
Az első közleményben még az állt, hogy a férfi belépett az üzletbe és válogatás nélkül rátámadt vásárlókra. Több embert megsebesített, majd elmenekült, és a közelben rendőrök elfogták.
Az újabb tájékoztatás szerint az eset háttere továbbra is ismeretlen, a nyomozást folytatják, második támadóra utaló jelek nincsenek.
A Bild című lap értesülése szerint a férfi a szupermarketben azt kiabálta, hogy „Allahu Akbar!” (Allah a leghatalmasabb).
A szupermarkethez egy terrorelhárító alakulatot is riasztottak. A környéket lezárták, felette rendőrségi helikopter köröz – írta hírportálján a Bild.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …