Ha egy embert igazán ismersz, akkor hatalmas kincs birtokában vagy. Ugyanis ez azt jelenti, hogy felfedte neked lelkének rejtett zugait, ahol mindig csodás értékek lapulnak…

Annyiszor használjuk azt a szót, hogy ismerni. Ismerünk szinte mindenkit: a szomszédot, a kollégát, az egykori osztálytársat, az öreg urat, aki minden reggel előttünk fizet a boltban, és ismerjük a pénztárost is. Ha mesélnünk kellene róluk, nagyon sok mindent elmondhatnánk. Leírhatnánk a külsejüket, beszélhetnénk a modorukról, esetleg a jó és rossz tulajdonságaikról is képet alkothatnánk. De egy valamit szinte biztosan nem tudnánk. Pedig ez a valami az az egyetlen dolog, ami tényleg meghatározza ezeket az embereket. Minden ember mögött ott állnak az álmai, a vágyai. Csak azt a személyt ismerheted igazán, akinek tisztában vagy ezekkel.

És az emberek nagyon bölcsen csak néhány kivételes személlyel osztják meg ezeket. Sőt, van, aki talán senkivel sem, és ha az álmait nem sikerül idővel valósággá formálnia, akkor azok haláláig és azon túl is rejtve maradhatnak a világ szeme elől. Ekkor ismeretlenként hagyja el ezt a földet. Nyilván ez nem a legbölcsebb út. Keresni kell azokat, akikkel megoszthatjuk ezt a kincset, persze csak ha valóban megérdemlik. Ha találsz ehhez társat vagy társakat, akkor már kicsit együtt élhetitek az álmaitokat, és együtt talán könnyebben meg is valósíthatjátok azokat. Ha valakit igazán megszeretnél ismerni, akkor ne azt kérdezd, hogy „Ki vagy te?”, hanem tudakold a következőket: Mi az amit szeretnél? Mik az álmaid? Így, ha kiérdemled, és ő is szeretné, akkor valóban megismerheted őt, és felbecsülhetetlen kincs birtokába juthatsz ezáltal. Ne tévesszen meg a külső, a lényeg minden ember mögött a vágy és az álom.

KISS TIBOR

  • Mozgalmasság, hajszoltság

    Sokszor nyugalomra vágyunk… De a nyugalmat gyakran összetévesztjük a semmittevéssel, az es…
  • Önmagunk megvalósítása

    Sokan keressük a hivatásunkat vagy önmegvalósításunk konkrét módját az életben. Ám gyakran…
  • Tudom, hogy mit kellene tennem, de…

    Tudom, hogy mit kellene tennem… De az már egészen más kérdés, hogy mit teszek. …
Töltsön be több kapcsolódó cikket
  • Mozgalmasság, hajszoltság

    Sokszor nyugalomra vágyunk… De a nyugalmat gyakran összetévesztjük a semmittevéssel, az es…
  • Önmagunk megvalósítása

    Sokan keressük a hivatásunkat vagy önmegvalósításunk konkrét módját az életben. Ám gyakran…
  • Tudom, hogy mit kellene tennem, de…

    Tudom, hogy mit kellene tennem… De az már egészen más kérdés, hogy mit teszek. …
Még több betöltés Gondolatmorzsa

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mozgalmasság, hajszoltság

Sokszor nyugalomra vágyunk… De a nyugalmat gyakran összetévesztjük a semmittevéssel, az es…