Humorszilánkok – GYÓGYÍTÓ SAJTÓNAP UTÁNI MOSOLY

0

Március tizenötödike környékén Veszprém megyében szinte mindenhol köszöntötték a városi sajtó munkatársait. Ajkán, a régi hagyományoknak megfelelően immár tizenegyedik éve még csak egy kézfogásra sem méltatták a sajtó szürke eminenciásait.

 Ezért gondoltam arra, hogy most közreadok egy-két sajtóapróságot gyógyításként. Sajátos fintorral persze – görbe tükörbe nézve. Legyen hát ez a néhány „sajtósaláta” a mi sajtónapi megemlékezésünk.

Analfabétizmus

  • Rám fogták, hogy analfabéta vagyok. Pedig csak néhány politikus írását nem tudom elolvasni…

Főszerkesztői vélemény

  •  Kedves kollégám, a három pont és a felkiáltójel maradhat, a többit feleslegesnek találtam a kéziratában, tehát kihúztam…

Kezdő újságíró

  •  Egyelőre főszerkesztőként szeretném kezdeni a pályát. Később aztán majd meglátjuk…

Demokrácia

  •  A mi cégünknél olyan magas fokú a demokrácia, hogy én csak a titkárnőm engedélyével nyilatkozhatom a városi sajtónak – mondta az egyik cég igazgatója.

Főszerkesztők figyelmébe

  •  Ne feledjék, hogy nyomtatásban a legnagyobb hazugságnak is hitele van…

Egy főszerkesztő

  •  Kéziratát kitűnőnek találtam, de nem közölhetem lapunkban, mert tehetségesebb, mint én…

Életút

  • A sikeres életúthoz tehetség kell, szorgalom és szerencse – mondta a főszerkesztő a kezdő újságírónak.
  • Nekem csak sikeres életutam van… – hangzott a válasz.

Igazságok

  •  Néhány újságban a nagy mesék hamarabb találnak hitelre, mint a kis igazságok…

Szorgalmas újságíró

  • Az új riportsorozatomon dolgozom egy éve.
  • És hol tartasz?
  • A címe már megvan…

Dicsekvés

  •  A főszerkesztő szerint nélkülözhetetlen vagyok a szerkesztőségben. A cikkeim miatt én vagyok az elriasztó példakép…

Beszéd

  • Bakonyborzadály városi televíziójánál olyan érthetetlenül beszélnek a bemondók, hogy nem ártana őket magyarra szinkronizálni…

Újságírói versengés

  •  Az én írásaim kötelező olvasmányok lesznek az iskolában.
  • Engem meg szívesen olvasnak…

Szerkesztői javaslat

  •  Fiam, ne tegyél annyi felkiáltójelet az írásodba. Ez olyan, mintha valaki a saját viccein nevet…

 Besorolás

  •  Életében egyetlen cikket sem írt. Ezért jó újságírónak tartották…

Reklamáció

  •  A múltkor vettem önöknél egy számítógépet.
  • És mi a probléma?
  • Csak nagyon gyenge cikkeket tudok vele írni…

Jókívánság sajtónapon

  •  Hosszú, boldog túlvilági életet kívánok neked…!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…