Március a tavasz első hónapja, a természet ébredésének ideje. Ilyenkor már saját bőrünkön érezzük a napsugarakat. Ez már a hangulatunkat is megváltoztatja. Ugye, mennyivel más érzés madárcsicsergés közben kék eget és rügyező, zöldbe boruló fákat látni, mint szürke, borús égboltot és csupasz ágakat. Nekem erről a hónapról két dolog jut eszembe, azt is mondhatnám, számomra ezek március jelképei: a hóvirág és a kokárda. A hóvirág egyrészt a tavasz hírnöke, másrészt sok-sok éven át volt a nőnapi köszöntés elengedhetetlen virága, a kis hóvirágcsokor. A tavasz megjelenését, a jó idő érkezését hirdette, tiszta fehér szirmaival vidámságot, reményt csempészett a lassan múló, sötét télvégi napokba. Emlékszem, fiatalkoromban még kis hóvirágcsokorral köszöntöttük a hölgyeket, napjainkra viszont ez a szokás más irányt vett: március 8-án egyre drágább virágot vásárolunk. Közel másfél évtizede eltűnt a piaci árusok asztalkáiról, a hóvirágot védetté nyilvánították, egy szál leszakítása többe kerül, mint egy nagycsokor rózsa! A nőnapot egy héttel követi nemzeti ünnepünk, március 15-e, amikor a bevezetőben említett két jelkép „találkozott”: ezen a reggelen feltűzzük a kicsi kokárdát. A két ünnepben azonos vonás is van, hiszen a nők ugyanúgy az új élet hordozói, mint a tavasz első hónapja, és március 15-én is valami új kezdődött, hiszen az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezünk, amely Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye. A két ünnep megemlékezése ma már egészen más lett, a „sallangok” sajnos sok esetben elfedik a lényeget. Pedig jó lenne, ha megint minden olyan egyszerű és szerény lenne, mint a hóvirág… Tollár Sándor
