Holtan találtak egy sikkasztás miatt elítélt volt spanyol bankvezért

0

Holtan találták Miguel Blesat, az egykori Caja Madrid nevű bank sikkasztás miatt elítélt volt vezetőjét egy dél-spanyolországi birtokon szerda délelőtt – közölték a hatóságok.

A csendőrség szerint az első jelek öngyilkosságra utalnak. A 69 éves férfit egy vadászfegyverrel lőtték mellbe.
A volt bankvezér éjjel érkezett meg a Villanueva del Rey nevű településen található vadászbirtokra, ahol gyakran időzött barátaival – állítják a nyomozáshoz közel álló, nevük elhallgatását kérő szemtanúkra hivatkozva, akik szerint a reggeli után Blesa a garázsba ment, hogy kiálljon az autóval, amivel vadászni indultak volna.
A férfi holttestét a garázsban találták meg.
Miguel Blesa 1996 és 2009 között irányította a Caja Madridot, Spanyolország harmadik legnagyobb pénzintézetét, amelynek élén Rodrigo Rato volt spanyol gazdasági miniszter és miniszterelnök-helyettes, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) későbbi vezetője váltotta.
Idén tavasszal mindkettőjüket sikkasztás miatt elítélte a bíróság, mert másokkal együtt összesen több mint tizenötmillió eurót (4 milliárd
660 millió forint) költöttek el saját célra a bank pénzéből.
Blesa hat, Rato négy és fél év szabadságvesztést kapott nem jogerősen.
Miguel Blesa ellen februárban újabb bírósági eljárás is indult bankvezetőként elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …